Sportrádió: A sportegyesületek támogatásánál figyelembe vesszük a Sportoló Nemzet Programban való részvételt – Schmidt Ádám

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.07. 13:31
Schmidt Ádám újra a Sportrádió vendége volt (Fotó: Koncz Márton)
Május 6. a Magyar Sport Napja, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár éppen ezért május első keddjén látogatott el a Sportrádióba, ahol – többek között – bejelentette, hogy a szakszövetségek a paralimpiai kvóták után 2.5 millió forintos támogatásban részesülnek, illetve azt is, hogy ezentúl a nevelőedzők a világ- és Európa-bajnoki érmek után is kapnak jutalmat.

 

A sportnál nincs jobb „indok” arra, miért is nem a hónap első hétfőjén érkezett a Sportrádió stúdiójába Schmidt Ádám: május hatodika a Magyar Sport Napja, a Sportért Felelős Államtitkárság pedig több rendezvényt is szervezett az ünnep alkalmából.

Kedden reggel pedig a Sportrádióban beszélt is az előző nap eseményeiről. 

Tartalmas nap volt – kezdte Schmidt Ádám. – Délelőtt a harmadik sportdiplomáciai konferenciát rendeztük meg, majd a félévente megszervezett sportvezetői tájékoztatónk következett, aztán a Puskás Arénában díjaztuk a sportolókat, az edzőket, a sportvezetőket, és végül este ott voltam a Várkert Bazárban, ahol a Magyar Olimpiai és a Magyar Paralimpiai Bizottság szervezett egy ruhabemutatót a párizsi játékok jegyében.”

A nap tömör leírása után az államtitkár természetesen bővebben is kibontotta a hétfői eseményeket, így a sportdiplomáciai konferenciát is.

Amikor hivatalba lépésünkkor Schmidt Gábor helyettes államtitkárral áttekintettük a feladatainkat, az elsők között vetettük fel, hogy sportdiplomácia terén tudatos építkezésre lenne szükség – mondta Schmidt Ádám. – Tudjuk, hogy maga a sportdiplomácia gyakorta zárt ajtók mögötti egyeztetésekkel telik, ahogyan azt is, hogy a jó sportdiplomácia hatással lehet az eredményekre, az eredményességre is. S bár Magyarország a sport terén kiváló pozíciót foglal el a világban, hiszen például az olimpiai eredményesség terén a tizenharmadik helyen áll az országok között, ennek ellenére, úgy véljük, van hová fejlődni.”

Ennek kapcsán Schmidt Ádám példát is hozott, mégpedig azt, hogy bár labdarúgó-válogatottunk sorozatban harmadik alkalommal jutott ki az Európa-bajnokságra, azon nem lesz magyar játékvezető. 

Ki kell jelölnünk a közös irányvonalat, meg kell találnunk azokat, akik hazánkat képviselhetik a nemzetközi szövetségekben és más helyeken – folytatta Schmidt Ádám. – Fontos része a sportnak a sportdiplomácia, ezért kell tudatosan építkeznünk, s látnunk, kitalálnunk, hogyan tudjuk segíteni a magyar sport előmenetelét. A konferencia azért is hasznos, mert ilyenkor sok olyan ember találkozik, akiket érdekel ez a terület, és korábban nem ismerték egymást, még csak nem is tudtak egymásról.”

A konferencia panelbeszélgetései között a játékvezetők szerepe és a vitatott döntések hatásai is szóba kerültek.

Ez a sport velejárója, azokban a sportágakban, ahol van játékvezető, mindenképpen. Engem sokkal inkább aggaszt, s ez téma is volt a konferencián, a mesterséges intelligencia megjelenése a versenysportban. Szerintem ez nagyobb veszélyeket rejt magában, mint az, amikor egy ember esetleg hibázik” – jelentette ki Schmidt Ádám. 

(Fotó: Koncz Márton)

A sportvezetői tájékoztatóról szólva Schmidt Ádám ismét visszanyúlt kicsit a közelmúltba, s elmondta: két évvel ezelőtt kiálltak a vezetők elé, bemutatkoztak, beszéltek a terveikről, s onnantól félévente megteszik ezt – mindezek mellett természetesen beszámolnak az elvégzett munkáról, az eredményekről is. 

Csak akkor várhatjuk el a partnereinktől a transzparens és hatékony működést, ha mi magunk is így működünk – nyilatkozta Schmidt Ádám. – A hétfői tájékoztatón például a jövő évi költségvetés is szóba került. Nem konkrét számokról szóltunk, hiszen ilyeneket még nem ismerünk. Éppen arról tájékoztattuk a vezetőket, hogy mivel a kormány bejelentette, nem lesz nyáron elfogadott jövő évi költségvetés, feltételezhető, hogy az idei évtől eltérően nem mindenki kapja meg a támogatást januárban. Azzal, hogy ezt elmondtuk, egyúttal jeleztük is a szövetségeknek, tartalékoljanak, tervezzenek így.”

A sportért felelős államtitkárság a kezdetektől hangsúlyozta az edzők kiemelt szerepét (ezt emelte ki Schmidt Ádám április közepén, a Magyar Úszószövetség által szervezett edzői konferencián is, hozzátéve, hogy az előrelépés záloga egyértelműen a sportszakemberek nyitottságán, az új ismeretek befogadásán alapszik), ennek megfelelően figyelt rájuk – már meglévő programok megreformálásával és újak indításával egyaránt. 

BALATON, BRÜSSZEL, BUDAPEST – ÉS A VIDÉK

Megszokhattuk már, hogy mozgalmas napokat él Schmidt Ádám, rendre ott van a fontosabb sporteseményeken, így természetesen meglátogatta pénteken az UltraBalaton futóit is – idén nem résztvevőként, de, mert kiemelt közösségi esemény a tókerülő verseny, a sportért felelős államtitkár a helyszínen biztatta az indulókat. 

Az előző napokban ott volt egy debreceni tornacsarnok, a szolnoki sportkomplexum és a fehérvári jégcsarnok átadásánál, valamint az MTK-sportpark bokrétaavatójánál. 

Mind a négy helyszínen lesz lehetőség arra, hogy szerepet kapjon a közösségi sport, vagyis mindenütt sokat tehetnek azért, hogy valóban sportoló nemzet legyen a magyar. Ha meg akarjuk nyerni az embereket, fontos, hogy ne évtizedekkel korábban épült, elavult létesítményekbe próbáljuk őket becsalogatni, hanem olyanokba, ahová mindenki szívesen megy – mondta Schmidt Ádám, aki beavatta a hallgatókat a következő hónapok fontos programjába is: – 2024. július elsejétől Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, s ennek során a sport kiemelt szerepet kap. Ennek előkészítése kapcsán utazom hétfőn Brüsszelbe, és részt veszek az Európai Tanács sportrészlegi ülésén is, hazafelé menet pedig a V4-országok sportminisztereivel is találkozom.”

2023. január elsejével elindítottuk a nevelőedzői programot, őket hétfőn arról tájékoztathattuk, hogy idén megemeltük a rájuk fordított támogatást. Mindez azt jelenti, hogy a bérük húsz százalékkal emelkedett. Emellett bejelentettük azt is, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, mikor is a nevelő edzők csak az olimpiai érmek után kaphattak jutalmat, 2025. január elsejétől már a világ- és Európa-bajnoki érmek után is jár mindez nekik” – mondta Schmidt Ádám.

Az edzők mellett a sportolni vágyókra is figyel a sportállamtitkárság, a Sportoló Nemzet Program keretében mindenkit mozgásra buzdítanak – mindez a sportvezetői tájékoztatón is napirendre került. 

A Sportegyesületek Országos Szövetségének elnökével, Deutsch Tamással megállapodtunk abban, hogy a két éve működő támogatási rendszerünket átalakítjuk, kiegészítjük a Sportoló Nemzet Program vonatkozásában: vizsgáljuk, melyik egyesület mennyire aktív ezen a téren, hány embert szólít meg, milyen eseményeket szervez – nyilatkozta az államtitkár, s folytatta azzal, hogy a program kapcsán más bejelentenivalója is volt a hétfői tájékoztatón: – Szeptemberben pályázatot írunk ki rekreátor sportszakemberek részére, őket a sportegyesületek alkalmazhatják, feladatuk pedig az lesz, hogy az embereket mozgásra ösztönözzék, például az egyesületekbe a gyermeküket elkísérő szülőket »megszólítsák«.”

A kora esti, Puskás Arénában megtartott díjátadó kapcsán Schmidt Ádám utalt beszédének nyitó mondatára („A szavak törpék, a példák óriások.”), s hangsúlyozta, fontos, hogy a sport képes valódi példaképeket adni: „A virtuális tér egyre jobban beférkőzik az életünkbe, sokszor hamis illúziókat ad, ezért szükség van olyan példaképekre, akik hús-vér emberek, akik egytől egyig óriások. Olyan emberek ők, akik mindegy, hogy olimpián nyertek vagy éppen utánpótláskorúként értek el sikereket, vissza akarnak adni valamit abból, amit ők a sporttól kaptak.”

Az adásban természetesen Párizs is szóba került, s nem csak azért, mert közeleg az olimpiai rajt – Schmidt Ádám a kvótaszerzés kapcsán újabb bejelentést tett: „Az elmúlt egy évben húsz olyan eseményt szerveztünk, ahol kvótát szerezhettek a sportolók, vagy éppen ranglistapontokat, amelyek segítik a sikeres kvalifikációt. A magyar és külföldi sportolók, sportvezetők egyöntetűen állítják, a hazai rendezéseknek nagy a hozzáadott értékük a kvótaszerzés terén. Öröm, hogy négy csapatunk is ott lesz az olimpián, és bízom abban, hogy a párizsi létszámunk meghaladja a tokióit. E tekintetben lassan bajban is leszünk, de ez persze kegyes teher, hiszen decemberben a Magyar Olimpiai Bizottság küldöttgyűlésén bejelentettük, minden kvóta után ötmilliós támogatást kap az adott sportági szövetség. Hétfőn bejelenthettük azt is, hogy minden paralimpiai kvóta megszerzése után a szakszövetségek két és fél millió forintos támogatást kapnak.”

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT LEHET VISSZAHALLGATNI!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik