Parasport: sikeres héten van túl Ekler Luca

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 13:58
World Para Athletics Championships Kobe - Day 3
Ekler Luca elégedett lehet a teljesítményével (Fotó: Getty Images)
Eseménydús héten van túl a paralimpiai bajnok Ekler Luca, aki előbb két aranyérmet szerzett Japánban, a paraatlétikai világbajnokságon, majd egy betétfutam keretében rajthoz állhatott a eugene-i Gyémánt Liga-versenyen is.

„Összességében nagyon élveztem a versenyzést. Kezdetben, a hosszú út és az átállás miatt kicsit nehezen indultak a helyszíni edzések, de a szervezők felkészültsége és kedvessége gyorsan túllendített ezen” – mondta a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapjának a Kóbéban rendezett vb-ről a TFSE atlétája.  

A T38-as kategóriában versenyző Ekler távolugrásban paralimpiai és világbajnoki címvédőként érkezett Japánba, ugyanakkor a 100 méteres síkfutásban korábban a vb-ezüstérem volt a legjobb eredménye. Ezúttal a második legjobb idővel kvalifikálta magát a szám döntőjébe, amelyben nagyot futott, és 12.85-ös időeredményével a dobogó tetejére állhatott.

„A százméteres síkfutás korántsem a legerősebb számom, és számítani lehetett rá, hogy a paralimpiai évben sorra kerülő vb-n lesznek új, erős versenyzők. Ez így is lett, kaptam egy nagyon felkészült kolumbiai ellenfelet, de az előfutamok során nyújtott teljesítményünket látva már éreztem, hogy ha sikerül megcsinálnom azt, amit gyakoroltunk, össze fog jönni a vb-cím ezen a távon is” – nyilatkozta első százméteres vb-aranyérme megszerzését követően.

Távolugrásban magabiztos versenyzéssel, világbajnoki csúcsnak számító 563 centiméteres ugrással végzett az élen Szalma László mesteredző tanítványa.

„Sajnos végig nagy szembeszélben kellett ugranunk. Úgy gondolom, hogy szélcsendesebb időben vagy ellenkező irányú szélben a világcsúcs vagy akár a hat méter is veszélyben lehetett volna. Remélem, hogy az elkövetkező időszak versenyein sikerül ezeket a mérföldköveket is átlépnem” – értékelt a 25 éves sportoló.

Ekler a vb után az Egyesült Államokba utazott, ahol az atlétika egyik fellegvárában, Eugene-ban Gyémánt Liga-versenyen futhatott, s a 100 méteres parabetétfutamban ír és hazai riválisa mögött, 12.68 másodperces eredménnyel harmadik lett. A mezőnyben ő volt az egyedüli T38-as kategóriájú, az első és második helyezett T13-as.

Ekler Luca az augusztus 28-án kezdődő párizsi paralimpiára készül.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik