Gyász: elhunyt Kalmár Árpád, a Magyar Karate-szakszövetség alelnöke

Vágólapra másolva!
2024.05.30. 22:10
Kalmár Árpád
Május 30-án, 57 éves korában Spanyolországban elhunyt Kalmár Árpád, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke. A Shihan karatés rangot viselő, köztiszteletnek örvendő mester évtizedekig tagja volt az MKSZ vezetőségének. Korábban dolgozott az MKSZ általános alelnökeként és főtitkáraként is, az utóbbi időben pedig a média és marketing területért felelős alelnök volt.

 

A kyokushin stílus képviselőjeként számtalan nagysikerű világversenyt szervezett és rendezett, a Magyar Shinkyokushin Karate Szervezetben haláláig a Branch Chief tisztséget töltötte be. Még részt vett a múlt heti, spanyolországi Shinkyokushin Karate Európa-bajnokságon, ahol már nem volt a legjobb egészségi állapotban. Útközben hazafelé szívproblémákkal kórházba szállították, ott hunyt el. Július 29-én lett volna 58 éves.

Kalmár Árpád Jászberényben született, majd a középiskola elvégzése után Budapestre került, ahol a Szolnokon elkezdett karate sportág gyakorlását folytatta. A katonai szolgálat után megalapította saját egyesületét, a Stabilitást. Tanulmányai során sportmenedzseri, sportjogi és karate szakedzői végzettségeket szerzett. Dolgozott edzőként és menedzserként, hazai és nemzetközi versenyeket, eseményeket, edzőtáborokat és szakmai utazásokat szervezett. Cégével 2002-től a Sport TV küzdősport magazinját szerkesztette és gyártotta.

A karate útján Furkó Kálmán, a hazai kyokushin egyik megalapítója indította el. Fiatalon Kalmár Árpád is versenyzett, több hazai és nemzetközi helyezést elérve, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia versenyzői pályafutását. Edzőként tanítványai számos magyar bajnoki, Európa- és világbajnoki, illetve világkupa helyezéssel büszkélkedhetnek.

Saját bevallása szerint az életét, munkáját és ambícióit meghatározta a sporttal és a karatéval kapcsolatos tapasztalatok és értékek átadása.

A korábbi kiváló sportolót és fáradhatatlan sportvezetőt az MKSZ valamennyi tagja, a teljes hazai karatés társadalom gyászolja. Halála hatalmas veszteség a magyar karaténak.

A Magyar Karate Szakszövetség Kalmár Árpádot a saját halottjának tekinti.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 15:52

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
2025.05.31. 18:31
Ezek is érdekelhetik