Ötkarikás történetek: a „kétjobbkezes” lövő csodája – még 96 nap a rajtig

„Talán nem született még nagyobb lövésztehetség, mint a magyar Takács Károly” – így kezdi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) honlapja hazánk kétszeres olimpiai bajnokának bemutatását. Nem is csoda, hiszen Takács pályafutása korántsem volt zökkenőmentes, ő mégis a lehető legmélyebbről a legmagasabbra jutott. Először is 1936-ban – hiába volt már ekkor is világklasszis mesterlövész – nem indulhatott az ötkarikás játékokon, mivel őrmesteri katonai rangja nem volt ehhez elegendő, a lövőcsapatba csak hivatásos tisztek kerülhettek.

Még a második világháború előtt azonban ennél is nagyobb csapás érte, amely – úgy tűnt – lövészkarrierje végét is jelenthette volna. Hadgyakorlat közben 1938-ban egy hibás kézigránát felrobbant a jobb kezében, ennek következtében elveszítette kézfejét, amivel egészen addig a pisztolyt fogta. Ahelyett, hogy feladta volna álmát, a kórházi kezelés után újra rendíthetetlenül edzett tovább – ekkor már az ügyetlenebb bal kezével. Egy évvel később magyar bajnok lett, majd tagja volt a hatalakos pisztolylövésben világbajnok magyar csapatnak is.

Mire a világ tetejére ért az 1948-as londoni olimpián, Takács Károly már 38 éves volt, mégis tíz körrel megjavította a gyorstüzelő pisztoly világrekordját, és hihetetlen tehetségének, akaraterejének hála, aranyérmet nyert. Mivel nem szeretett rögtönözni, győzelmi beszédét előre megírta a bajnok, aki így nyilatkozott a döntő napján a Népsportnak: „  Az első nap gyengébben kezdtem, ideges voltam, ez volt életem második nagy nemzetközi versenye. Ezért volt olyan szoros az eredmény az első nap után. Ma már belejöttem, otthonosabban éreztem magam a lőtéren, és nagyon sokat segített az is, hogy sok magyar szurkolt nekünk.”

A második világháború miatt 1940-ben és 1944-ben nem rendeztek olimpiát, Londonban így minden sportoló sikerre éhezve szerepelt, ennek fényében még inkább felértékelődnek az ott szerzett aranyak. Takács azonban nem állt le, négy évvel később Helsinkiben megvédte címét, megszerezte második olimpiai aranyérmét is. Ekkorra két beszédet is írt, az egyiket magának, a másikat arra az esetre, ha tanítványa, Kun Szilárd megelőzi – ő lett az ezüstérmes.