Cselgáncs: Bor Barna szövetségi edző lett

2024.02.13. 09:25
A 2017-ben visszavonult Bor Barna az U23-asok szövetségi edzője lett (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Szövetségi edző lett Bor Barna, a paksiak világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes cselgáncsozója.

Az európai szövetség cikke szerint – melyet a judoinfo szemlézett – a hétvégi győri European Open közönségének feltűnhetett, hogy egy korábbi magyar válogatott kiválóság vállalt szerepet a tatami mellett. A korábban nehézsúlyban versenyző Bor ugyanis ismét válogatott lett, de ma már vezetőként és nevelőként tagja a csapatnak.

„Tavaly év végén kaptam egy felkérést, hogy legyek az U23-as válogatott szövetségi edzője, emellett szőnyegedzőként támogassam a felnőtt csapatot is az edzéseken. Ez az első versenyem ebben az új szerepkörben, amúgy hetente két-három alkalommal utazok Paks és Budapest között” – nyilatkozott a 37 éves klasszis.

A magyar válogatottban már egy ideje Sipőcz Richárdon van a hangsúly a nehézsúlyúak között, aki nyolc kontinensbajnoki címet gyűjtött be ifjúsági, junior és U23-as szinten, emellett megnyerte az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) is Győrben.

„Ricsi nemcsak a városunkba, Paksra költözött, Hangyási László mester lett a személyes edzője. Szerintem a lehető legjobb döntést hozta, mert egyre közelebb kerülünk az olimpiához, és szüksége van a pontokra. Tudjuk, hogy Laci bácsi szakértő a 100 és +100 kilogrammos kategóriákban, tehát tényleg a legjobb kezekben van. Úgy gondolom, hogy én is tudok neki segíteni, fizikailag támogatom a tatamin, és amikor nem vagyok elfoglalt a napi feladataimmal, akkor mindenképp elmegyek az edzésére, hogy segítsek. Sőt még olimpiai bajnokunk, Kovács Antal is szakít időt arra, hogy eljöjjön és szurkoljon neki. Szóval úgy érzem, jó csapatot hoztunk létre Ricsinek, sok tapasztalattal rendelkező emberekkel” – fűzte hozzá a 2017-es budapesti világbajnokság után visszavonult Bor Barna.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: négyen pályáznak a szövetség elnöki tisztségére

Egyéb egyéni
2026.04.22. 14:08

Bor Barna: Nem ismerik Özbas Szofi ellenszerét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 10:47

Cselgáncs Eb: Vég Zsombor a hetedik helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.04.19. 11:00

Özbas Szofi: Nincs recept a jó versenyhez, mindegyik más

Egyéb egyéni
2026.04.18. 18:36

Özbas Szofi megvédte Európa-bajnoki címét

Egyéb egyéni
2026.04.18. 14:53

Cselgáncs Eb: Özbas Szofi ismét a döntőben

Egyéb egyéni
2026.04.18. 12:59

Cselgáncs Eb: Tóth Benedek és Özbas Szofi is továbbjutott

Egyéb egyéni
2026.04.18. 09:59

Ungvári legyőzője nyerte az olimpiai bajnokok slágermeccsét a cselgáncs Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.17. 16:32
Ezek is érdekelhetik