Asztalitenisz: WTT-versenyt nyert Manchesterben az Ecseki, Madarász vegyes páros

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.02.04. 14:32
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős volt a legjobb a vegyes párosok között Manchesterben (Fotó: WTT)
Magyar sikerrel zárult a WTT-sorozat machesteri feederversenye, a párizsi kvótáért küzdő, első helyen kiemelt Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros a döntőben ötjátszmás, nagy csatában győzött az ukrán Anton Limonov, Szolomija Bratejko kettős ellen.

Három évvel ezelőtt, 2021-ben indult útjára az asztaliteniszezők WTT-sorozata, s az elmúlt három év alapján kijelenthetjük, ezek a versenyek eddig nem feltétlenül a magyar sikerektől voltak hangosak. Persze akadtak kivételek, 2021 nyarán például a Budapesten megrendezett contender besorolású tornán a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős aranyérmet szerzett, az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk pedig a második helyen zárt, szóval időnként elkönyvelhettünk néhány szép eredményt is. Vasárnap délután tovább bővült ez a lista, az Ecseki, Madarász duó ugyanis megnyerte a manchesteri feederversenyt.

Az ilyen siker mindig megsüvegelendő, most viszont talán a szokottnál is fontosabb pillanatban született, ugyanis Ecsekiék ezekben a hetekben, hónapokban a párizsi olimpiai részvételért küzdenek. Ilyenkor minden győzelem értékes, arról nem is beszélve, hogy világranglistapontokat jelent, s ugyan a WTT-sorozatban a feederversenyek a legalacsonyabb besorolású tornák, azért a manchesteri első helyért járó 125 pont is számíthat, az önbizalom-növelő hatásról nem is beszélve.

A világranglistán a 16. helyen álló magyar egységet amúgy az első helyen emelték ki a szervezők, tehát Ecsekiék már a rajt előtt esélyesnek számítottak, de jól tudjuk, ezt nem mindig könnyű az asztalnál is érvényesíteni. Olyannyira nem, hogy az 52. helyen rangsorolt ukrán Anton Limonov, Szolomija Bratejko duó elleni döntőben 2:1-es vezetésnél a negyedik szettben 10:8-nál két meccslabdája is volt a magyar egységnek, mégis csak az ötödik játszma döntött. A mieink az aranycsatáig vezető úton mindössze két játszmát veszítettek, a fináléban aztán ehhez jött még kettő, ami nem meglepő, elvégre a tornagyőzelem volt a tét, amit nagy csata végén a 3:2-re nyerő magyar kettős söpört be.

WTT-SOROZAT, FEEDER, MANCHESTER
Vegyes páros. Döntő:
Ecseki Nándor, Madarász Dóra–Limonov, Bratejko (ukrán) 3:2 (8, –9, 6, –10, 7)

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik