MOB: mostantól nem kell választani az élsport és a tanulás, illetve a munka között

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 15:30
null
Illusztráció: MOB
Tanulás vagy sport? Munka vagy sport? Mostantól nem kell választaniuk az élsportóknak, mert a Magyar Olimpiai Bizottság új Kettőskarrier-programjának köszönhetően mindkettőben sikeresek lehetnek – népszerűsíti új kezdeményezését honlapján a MOB.


„Az utóbbi évek statisztikái azt mutatják, hogy az utánpótlás-versenyeken nagy sikereket elérő sportolók 16 és 18 éves koruk között nagy számban fejezik be pályafutásukat, mert választásra kényszerülnek, és a munka vagy az egyetemi tanulmányok mellett döntenek. Az élsport ezzel mindenképp veszít, méghozzá sokat” –
indokolta az új program elindítását a Magyar Olimpiai Bizottság, amely lehetővé teszi a sportolók számára pályafutásuk folytatását.

A program mentálist segítséget nyújt, segíti a sportteljesítmény fokozását, támogatja a tanulást, valamint a második karrier építését.

További részletek a MOB honlapján olvashatóak.

Legfrissebb hírek

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22

MOB 130: Benedek, Egerszegi, Darnyi, legendák emlékeznek vissza a győztes pillanatokra – VIDEÓ

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:17

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik