Asztalitenisz csapat Eb: A nők Szlovákiával, a férfiak Angliával találkoznak a nyolcaddöntőben

SZ. M.SZ. M.
2023.09.12. 23:45
null
Szudi Ádám és társai a nyolcaddöntőben elkerülték a legnehezebbnek tűnő ellenfeleket (Fotó: ETTU)
Miután a malmői asztalitenisz csapat Európa-bajnokság csoportmérkőzései véget értek, elkészítették a nyolcaddöntő párosítását. Ezek alapján női válogatottunk Szlovákia, a férfiak pedig Anglia ellen játszanak a csütörtöki nyolcaddöntőben. 

 

Eddig jól szerepelnek a mieink a malmői kontinenstornán: női válogatottunk a belgákat 3:0-ra, majd az ukránokat óriási csatában 3:2-re legyőzve csoportelsőként jutott be nyolcaddöntőbe, a férfiak pedig a portugáloktól elszenvedett 3:1-es vereséget követően a görögök elleni 3:1-es sikerrel a második helyről kvalifikáltak a legjobb 16 közé. Ebből következően a sorsolásnál a nők voltak valamivel kedvezőbb helyzetben, mivel csak csoportmásodikat kaphattak, a férfiakra azonban csoportgyőztes várt.

Fortuna meghallgatta a férfiak szövetségi kapitánya, Muskó Péter kérését, nem a három legnehezebb – Németország, Svédország, Franciaország – válogatott egyikét kapták a mieink, a csoportjában a románokat és a norvégokat megelőző Anglia lesz a nyolcaddöntős ellenfél. A nőknél a csehek mögött és a hollandok előtt továbbjutó Szlovákiát sorsolták Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány együtteséhez.

A mérkőzésekre a szerdai szünnapot követően csütörtökön kerül sor.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33