Öttusa-vb: a nyolcadik helyen végzett a magyar női váltó

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.08.22. 14:51
null
Réti Kamilláék a nyolcadikok lettek (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A nyolcadik helyen végzett a magyar női váltó az öttusázók bathi olimpiai kvalifikációs világbajnokságán.

 

A versenyt 12 kettős kezdte meg hétfőn a körvívással, melyben a Réti Kamilla, Alekszejev Tamara páros 19 győzelemmel, illetve 25 vereséggel a hetedik helyen állt. A keddi versenynapon a lovaspályát – a nemzetközi szövetség eredményközlése alapján – két verőhibával és három másodperc időtúllépéssel teljesítette a magyar duó, ezzel ebben a szakaszban negyedik lett, majd a bónuszvívásban nem szerzett pluszpontot, így továbbra is a hetedik helyen állt.

A magyarok a 2x100 méteres úszóváltóban 2:19.30 perccel tizenegyedikek lettek. A kombinált számot, melyben a váltótagoknak egyenként 3x600 métert kellett futniuk két lövősorozattal megszakítva, a nyolcadik pozícióból kezdhették meg, és ebben is fejezték be, noha ebben a részversenyben 14:07.60 perccel a hetedik eredményt érték el.

NŐI VÁLTÓ
1. Amira Kandil, Malak Iszmail (Egyiptom) 1315 pont
2. Beatrice Mercuri, Aurora Tognetti (Olaszország) 1309
3. Mayan Oliver, Mariana Arcero (Mexikó) 1290
...
8. RÉTI KAMILLA, ALEKSZEJEV TAMARA 1210

Kedden a délutáni programban a férfiak váltóversenye fejeződik be a délnyugat-angliai városban.

Szerdától zajlanak majd az egyéni küzdelmek, ezek döntőit vasárnap rendezik – az első három hely ér olimpiai kvótát –, és az eredmények alapján akkor alakul ki a csapatverseny sorrendje is. Az év fő sportági versenye hétfőn a vegyes váltóval zárul.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: közel járt a döntőhöz Bauer Blanka, de búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.08.29. 12:21

Öttusa-vb: Guzi Blanka ott van a döntőben Kujjangban, Erdős Rita búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.08.29. 09:51