Csöndör László – Diaz, a Wellhello tagja vérbeli csapatjátékos

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.08.13. 10:01
null
Diaz mindig is sportolt, mostanában kardiogyakorlatokkal tartja formában magát, s ha ideje engedi, bokszedzésre is lejár (Fotó: Instagram)
A Wellhello zenekar tagja óriási szurkoló, kézilabdás múltja miatt különösen a Bánhidi Bence, Bodó Richárd nevével fémjelzett válogatott mérkőzései érdeklik. De Csöndör László, alias Diaz maga is rendszeresen sportol, hogy jól bírja erővel a színpadon.

 

– Nem zavarom?
– Dehogy, éppen most ért véget a szabadság – mondta a Képes Sport kérdésére Csöndör László, alias Diaz, a Wellhello zenekar tagja, dalszerző, énekes.

– Szabadság ilyenkor? A nyári turnék kellős közepén?
– Igen, néhány nap pihenést közbeiktattunk. Már tavaly elterveztük, hogy szeretnénk egy hét szünetet tartani augusztus elején. Kilencéves a Wellhello, nyolcadik éve turnézunk, és mi olyanok vagyunk Fluor Tomival, hogy ha valamit csinálunk, azt komolyan vesszük, teljes erőből nyomjuk. A dalszerzés, egy klip megtervezése, egy koncert felépítése – mindenben ilyenek vagyunk, és az első években rengeteg fellépést vállaltunk. Van párhuzam a sporttal: ahogy telnek az évek, úgy lesz egyre tapasztaltabb az ember, és azt vettük észre, hogy a nyár végére semmi energiánk sem maradt. Ez is egyfajta edzésmunka, ahhoz, hogy a színpadon minden rendben legyen, nagyon sokat kell gyakorolnod, rengeteg felkészülésre van szükséged, csak azt lehet kivenni, amit előtte bele is tettél. A munkára itt is szükség van, ezért egy ideje a havi húsz buli helyett inkább csak nyolc-tíz koncertet vállalunk, hosszú távon ezt érezzük kifizetődőnek.

– A hosszú távú gondolkodás ezek szerint nem csak a sportban, a zenében is kifizetődő?

– Szerintem igen, fontos, hogy kreatív energiád is legyen, fontos a feltöltődés és a motiváció fenntartása, mert ha ez nincs, új dalok sem születnek. Nem árt ezt szem előtt tartani – akkor is, amikor kialakítjuk a nyári programsorozatunkat.

A Pick Szeged mezében Bodó Richárd és Bánhidi Bence között (Fotó: Instagram)
A Pick Szeged mezében Bodó Richárd és Bánhidi Bence között (Fotó: Instagram)


– Milyen volt a rövid szabadság?

– A sorozatos koncertezés és stúdiómunka miatt kevés időt tudok együtt tölteni a családdal, így különösen jó volt, hogy egy hétig folyamatosan a kisfiammal és a feleségemmel lehettem.

– Korábbi interjújában említette, hogy rendszeresen sportol, hiszen a színpadi jelenléthez szükség van a kiemelkedő fizikai állóképességre.
– Így van, és bár mindig is edzettem, mostanában a kardiogyakorlatok segítenek a legtöbbet. A sportot kedvelők biztosan tudják, mit jelent az intervalledzés: hirtelen gyors terhelés, magasra felmegy a pulzusszám, hogy aztán szép lassan visszaessen a normális tartományba. Hetven–kilencven perces koncerteket tolunk, simán felérnek egy durvább edzéssel. Az éneklés közben lihegni, fulladni nem lenne szerencsés, szóval ezek az edzések nagyon sokat segítenek. Ha időm engedi, járok bokszedzésre is, az is rendkívül megterhelő, de nagyon jó állóképességre lehet vele szert tenni.

– Az is olvastam önről, hogy gyerekkorában kézilabdázott és most is szereti a sportágat. Mit tanult a sportban, aminek hasznát veheti zenészként?
– Csapatjátékos vagyok! Együtt dolgozunk, és sikereket csak közösen lehet elérni. Egyedül nehéz kiemelkedő teljesítményt nyújtani, de ha a maga területén mindenki hozzáteszi, amiben jó, a végeredmény kiváló lehet. És nem csak arról van szó, hogy én zenét írok, Fluor Tomi pedig szöveget, hanem nagyon jó menedzsment is segíti a munkánkat, sok zenész, táncos és háttérember van a produkció mögött, és mindenkire szükségünk van. Közülük bárkit kivennénk, már nem működne így a zenekar.

Az óriási szurkoló Diaz és Fluor Tomi a Puskás Aréna megnyitóján (Fotó: Facebook)
Az óriási szurkoló Diaz és Fluor Tomi a Puskás Aréna megnyitóján (Fotó: Facebook)


– Milyen a kapcsolata ma a sporttal?

– Gyerekkorom óta fontos nekem, és nem hiszem, hogy ez valaha is megváltozik. Ha néhány napig nem tudok edzeni, már hiányzik. Motiváltabbnak is érzem magam a rendszeres sportolástól. És szurkolni is nagyon szeretek! Mindig követem az eseményeket, sokszor a telefonomon nézem a mérkőzéseket, ha éppen úton vagyunk a zenekarral. Amikor például Mexikóban nyaraltunk, és sehogy sem tudtam megnézni a férfi kézilabda-válogatott fontos összecsapását, az egyik barátomat kértem meg, hogy FaceTime-on mutassa, mi történik éppen. Ha koncertezünk és a színpadon állunk, akkor persze nem lehet így megoldani, bár hallottuk a zenészlegendákat: az egyik ismert előadó az 1986-os mexikói világbajnokságon a monitorláda mellé televíziókészüléket tetetett, hogy a koncert közben nézhesse a magyar válogatott mérkőzését… Ez azért viccesen hangzik, ilyesmit nem tudnék elképzelni, annyira elvonná a figyelmem, hogy képtelen lennék a saját előadásunkra össz­pontosítani. De megesett, hogy két dal között volt időm kipillantani az egyik stábtagra, aki mutatta az állást. Nyilvánvalóan az a legjobb, amikor az ember nyugodt körülmények között koncentrálhat a szurkolásra és szoríthat a magyar csapatért.

– A futballválogatottért is?

– Persze! Ott voltam a Puskás Aréna megnyitóján is, brutál volt a hangulat. Televízión keresztül is átjön, milyen nagyszerű benne az atmoszféra, és jó látni, mekkora szeretet veszi körül Marco Rossi csapatát. Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogyan működik az Aréna óriáskoncert helyszíneként, mert futballmérkőzés közben hatásos, ha visszhangzik a nézőtér, de más eset, ha koncert közben zeng a stadion. Ám jövőre ezt is letesztelhetem, hiszen Budapesten lép fel a Coldplay, s mindenképpen szeretném megnézni.

A  marosszentgyörgyi VIBE Fesztiválon – a 70-90 perces koncert felér egy kemény edzéssel (Fotó: MTI)
A marosszentgyörgyi VIBE Fesztiválon – a 70-90 perces koncert felér egy kemény edzéssel (Fotó: MTI)


– Erre a tesztre lett volna alkalma, hiszen a Red Hot Chili Peppers, a Rammstein, a Guns N' Roses, a Depeche Mode is fellépett már az Arénában.
– Valóban, de ezek a rendezvények mind ütköztek a mi fellépéseinkkel, ezért már most úgy tervezzük a jövő nyarat, hogy ne legyen feladatunk, amikor a Coldplay koncertezik. Nálunk nehéz nagyon hosszú távra tervezni, hiszen néha előre nem látható módon jön klipforgatás, stúdiómunka egy-egy új dal kapcsán.

– A futballválogatott meccsein sem járt a megnyitó óta?
– Nem, pedig mindig tervezem. Olyan jól szerepel a csapat, hogy pillanatok alatt elfogynak a jegyek, és mindig lemaradok, így be kell érnem a televízió előtti szurkolással.

Stúdiómunka közben is szorít a kézilabdázóknak (Fotó: Instagram)
Stúdiómunka közben is szorít a kézilabdázóknak (Fotó: Instagram)


– Bocsánat, de az egyik legnépszerűbb zenekar tagja, közismerten nagy sportkedvelő, ne legyünk álszentek, ha nagyon akarna, biztos tudna szerezni belépőjegyet…

– Igaza van, lehet, hogy tudnék. De nem szeretek visszaélni ezzel a helyzettel – e tekintetben régimódi vagyok, szeretem megvenni a belépőt. Ugyanakkor az a magyar futballválogatottat dicséri, hogy akarok jegyet venni, de nem tudok! A Groupama Arénába kijutottunk a Portugália elleni összecsapásra, mert meg tudtam győzni Tomit, hogy mégiscsak Cristiano Ronaldót láthatjuk élőben, azt azért nem szabad kihagyni…

– Mennyire téma a sport a Wellhello világában?
– Többen is sportkedvelők a zenekar tagjai közül, mindig téma egy-egy esemény. Sokszor nézünk együtt meccset a backstage-ben. Van egy csoportunk, amelyben mindenki tippelhet a mérkőzésekre, s aki a végén nyer, kap egy fagyit. Ha jövőre kijutunk a labdarúgó Eb-re, megpróbáljuk úgy intézni, hogy ki tudjunk menni valamelyik németországi összecsapásra. A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra nem sikerült, mert ütköztek a meccsnapok a koncertjeink időpontjával, így a Nyugati pályaudvar mellett, az Eiffel téren néztük az Ausztria elleni mérkőzést, és szinte nem hittem el, mekkora eufóriát okozott a győzelem. Nagyon megragadtak bennem azok a pillanatok. Ünnepeltek a körúton az emberek, a villamos tetején is táncoltak, hidegrázósan jó érzés volt tapasztalni, hogy egy futballsiker mennyire összehoz minket. Akkor és ott mindenki szeretett mindenkit, nem volt érdekes, ki hol született, ki milyen iskolába járt, ki melyik politikai oldallal szimpatizál – egyszerűen csak mindenki örült a magyar válogatott sikerének.

Augusztus elején egy hetet a kisfiával tölthetett (Fotó: Facebook)
Augusztus elején egy hetet a kisfiával tölthetett (Fotó: Facebook)


– Sport- és zenekedvelőként azt gondolom, a művészet lehet erre még képes.

– A 2015-ös VOLT-fesztivál jut eszembe, amelyen húszezer ember előtt adtunk koncertet. Menet közben derült ki, hogy egy kerekesszékben élő kissrác minél közelebb szeretne jutni a színpadhoz, és mintha az összes néző azon dolgozott volna, hogy segítsen neki megvalósítani a tervét. Szinte kézről kézre adták a srácot a tolókocsijával együtt... Amikor láttuk, miről is van szó, két dal között leszaladtam a színpadról és a biztonsági emberekkel megbeszéltem, miként emeljék át a kordonon. A fiú végül a színpad széléről figyelhette a koncertet. Nem tagadom, el is érzékenyültem, hogy milyen őszinte, szívből jövő összefogásra képes a közönség csak azért, hogy ennek a srácnak minél nagyobb élmény legyen a koncertünk. Igen, van összekovácsoló ereje a dalainknak is, talán ilyesmit érezhettek a futballisták is azokban a napokban.

– Hasonlót élhet át Szoboszlai Dominik?
– Óriási, ami vele történik, büszkének kell lennünk rá! A Liverpool edzőmeccseit is próbáltam követni, vasárnap kezdődik a Premier League, nagyon szorítok neki! Minden vele kapcsolatos cikket elolvasok, érdekel a története, amely példa lehet a fiataloknak, hogy sok munkával a világ legjobb klubjáig is el lehet jutni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. augusztus 12-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik