Asztalitenisz: csak a Lakatos, Szántosi páros maradt talpon Olomoucban

SZ. M.SZ. M.
2023.08.24. 20:41
null
A <strong>Lakatos Tamás, Szántosi Dávid</strong> párosunk meggyőző játékkal jutott be a negyeddöntőbe Olomoucban (Fotó: MOATSZ)
A WTT-sorozat csehországi állomásán a Lakatos Tamás, Szántosi Dávid kettős cseh párossal szembeni sima győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe.

 

Magyar szempontból már csak a férfi egyesre és a férfi párosra volt érdemes figyelni a csehországi Olomoucban zajló WTT-verseny főtáblás küzdelmeinek második napján: a közös pontot Lakatos Tamás jelentette, a 28 éves játékos egyénileg és a Szántosi Dáviddal alkotott duóval is túljutott a selejtezőn. Az előzetes esélylatolgatás alapján utóbbiban volt nagyobb esély a sikerre, a nyolcaddöntőben ugyanis a cseh Simon Belík, Tomás Martinko kettős egyértelműen legyőzhetőnek tűnt. A mieink ennek megfelelően semmit nem bíztak a véletlenre, a három játszmában összesen 13 pontot engedélyeztek az ellenfélnek, s villámgyors, nem egészen 17 percig tartó összecsapáson kiharcolták a továbbjutást. A negyeddöntőben némi meglepetésre a moldovai Ursu, Putuntica páros következik – a magyar egység itt sem tűnik sansztalannak.

Egyesben viszont már a 32 közé lejátszott mérkőzésen bravúr kellett volna Lakatostól. A túloldalon álló 22 éves Jules Rolland már most top 100-as játékosnak számít – csak összehasonlításképpen, Lakatos jelenleg a 408., s a száz közé is csak egyszer, 2018 márciusában került be, akkor a 98. helyen jegyezték –, s ez ki is jött az asztalnál, a francia 3:1-es győzelemmel kvalifikált a következő körbe.

WTT-SOROZAT, FEEDER, OLOMOUC
Férfiak. Egyes. A 32 közé jutásért:

Rolland (francia)–Lakatos Tamás 3:1 (6, 8, –2, 7)
Páros. Nyolcaddöntő:
Lakatos, Szántosi Dávid–Belík, Martinko (cseh) 3:0 (4, 3, 6)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33