Asztalitenisz: Bronzéremmel zárt Olomoucban a Lakatos, Szántosi párosunk

2023.08.26. 12:51
null
Lakatos Tamás és Szántosi Dávid az elődöntőbeli vereség ellenére elégedetten zárhatta az olomouci versenyt (Fotó: WTT)
Jóval várakozáson felül szerepelt a csehországi asztalitenisz WTT-versenyen a selejtezőből induló Lakatos Tamás, Szántosi Dávid párosunk, amely a főtáblán két győzelmet szerezve bejutott az elődöntőbe, ott azonban már vereséget szenvedett a tajvani Kao Cseng-csuj, Peng Vang-vej kettőstől.

 

A jelek szerint jó ötlet volt, hogy a rutinos, 28 éves Lakatos Tamás a következő generáció egyik reménységével, a 17 esztendős Szántosi Dáviddal állt össze párosban: a kettejük alkotta duó a selejtezőben nagy bravúrral angol, a főtáblán pedig cseh és moldovai ellenfelet legyőzve eljutott a WTT-sorozat Olomoucban zajló versenyének elődöntőjéig, ahol az eddigi legnehezebb ellenfél, a Kao Cseng-csuj Peng Vang-vej egység várt a mieinkre. Érdekes, hogy az ázsiaiaknál is jelen volt a rutin és a fiatalság, hiszen Peng 26, Kao viszont csak 18 éves, ennek ellenére egyértelműen a tajvaniak számítottak az elődöntő esélyesének. A legjobb négy között egyedüli európaiként szereplő magyar páros jól kezdett, Lakatosék az első játszmában szinte végig ott voltak Pengék nyomában, a szett hajráját azonban az ellenfél jobban bírta. Amásodik etap viszont ennél is jobban sikerült, a magyar kettős 6:3-ra elhúzott, s bár a tajvaniak visszakapaszkodtak, a végjáték a mieinké lett.A játszmanyerés bravúr volt, a győzelem már csoda lett volna, a szorosan alakuló folytatásban azonbanérvényesült a papírforma: atajvani duónégyjátszmában győzött, így a Lakatos, Szántosi kooperáció – a várakozásokat jóval felülmúlva – bronzéremmel zárta az olomouci versenyt.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, FEEDER, OLOMOUC
Férfiak. Páros. Nyolcaddöntő
Kao Cseng-csuj, Peng Vang-vej (tajvani)–LakatosTamás, Szántosi Dávid3:1(7, –11, 8,9)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
16 órája

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
22 órája

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58
Ezek is érdekelhetik