Gyász: elhunyt Ormai László, a magyar asztalitenisz legendás alakja

2023.07.10. 12:22
null
Ormai László (1932–2023) (Fotó: Nemzeti Sport)
91 esztendős korában, hosszan tartó betegség után vasárnapról hétfőre virradó éjszaka elhunyt Ormai László, asztalitenisz-mesteredző – tájékoztatta lapunkat, egykori klubjának, a Statisztika PSC-nek a korábbi edzője, Fülöp István.

Az 1932. március 15-én, Budapesten született Ormai László már 1954-ben elkezdett edzősködni a Statisztikánál, majd 1965-ben már mesteredző lett. A 2000-ben MOB-életműdíjjal, 2001-ben Bay Béla-díjjal kitüntetett szakember edzői pályafutása során 25-ször nyert BEK-et, illetve BL-t, s 40-szeres magyar bajnoknak mondhatja magát. Edzői pályája mellett sportvezetőként is dolgozott, hiszen a Statisztika szakosztályvezetője, elnökhelyettese, 2006 és 2021 között elnöke volt, míg a Magyar Edzők Társaságának alapító tagja, később elnöke és tiszteletbeli elnöke volt, ahogy a Magyar Asztalitenisz-szövetségnek is tiszteletbeli elnöke volt.

Ormai László játékosai 30 Európa-bajnoki címet és nyolc világbajnoki bronzérmet szereztek. 2010 óta az asztalitenisz-edző nevét viseli a Marczibányi téri csarnok is.

Információink szerint Ormai László az elmúlt heteket kórházban töltötte, egy hete engedték haza onnan, ám vasárnapról hétfőre virradóra hosszan tartó betegség után elhunyt.



ORMAI LÁSZLÓVAL 90. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL 2022. MÁRCIUSÁBAN KÉSZÍTETT INTERJÚT A NEMZETI SPORT, MELYET IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik