Tehetséges fiatalok jelentkezését várja a sportállamtitkárság és a MOL Új Európa Alapítvány közös pályázata

CS. M.CS. M.
2023.06.19. 10:36
null
Miklósa Erika és Schmidt Ádám (Fotó: Dr. Schmidt Ádám/Facebook)
Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára és Miklósa Erika, a MOL Új Európa Alapítvány elnöke közös videóban jelentették be fiatal sportoló tehetségek részére induló pályázati programjukat.  

„Benedek Tibor, Egerszegi Krisztina, Hosszú Katinka, Szilágyi Áron. Micsoda teljesítmény áll mögöttük. És micsoda szorgalom, elszántság kell a tehetség mellett ahhoz, hogy elérjék az álmaikat. De az álmok megvalósításához segítőkészség és támogatás is kell. A Mol Új Európa Alapítvány azt vallja, hogy felelősek vagyunk a jövő generációiért. Szakmai stratégiai partnereinkkel, a Sportért Felelős Államtitkársággal és a Nemzeti Sportügynökséggel közösen keressük a jövő magyar példaképeit” – hangsúlyozta Miklósa Erika.

„A tehetséggondozás a Sportért Felelős Államtitkárság számára is kiemelt jelentőségű feladat, ezért együtt útjára indítunk egy fiataloknak szóló pályázati programot. A program elsősorban azokat a 18-22 éves sportolókat kívánja támogatni, akik a pályaválasztás miatt sokszor arra kényszerülnek, hogy végleg elhagyják a versenypályát. A pályázat lehetőséget nyújt számukra, hogy a megfelelő anyagi támogatás mellett folytassák tanulmányaikat, miközben sportolói karrierjükről sem kell lemondaniuk. A program éves keretösszege 400 millió forint” – emelte ki Dr. Schmidt Ádám.

A sporttehetség-gondozási pályázat szeptember elején indul, amire várjuk a jelentkezőket.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 08:02

Több mint kétszázmilliárdos támogatást kapott Pest vármegye sportja

Egyéb egyéni
2026.04.01. 21:47

Sportoló Nemzet Sportparkot adott át Schmidt Ádám Pásztón

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:29

Hiánypótló életmódkönyv készült a felső tagozatos diákoknak

Egyéb egyéni
2026.03.31. 17:24

Schmidt Ádám: A magyar sport soha nem volt olyan kegyelmi állapotban, mint 2011 óta

Egyéb egyéni
2026.03.30. 21:57

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

Rengeteget fejlődött a sportélet Pécsen az elmúlt években, de vannak még feladatok

Egyéb egyéni
2026.03.25. 21:17

Schmidt Ádám: A sport a család mellett a leghatékonyabb nevelőeszköz lehet

Egyéb egyéni
2026.03.24. 22:16
Ezek is érdekelhetik