EJ, sportlövészet: ötödik lett a női légpisztolyos csapat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.06.24. 14:35
null
Sike Renáta (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Az ötödik helyen végzett a magyar női légpisztolyos csapat szombaton az Európai Játékok Wroclawban zajló sportlövőversenyében.

 

A 10 méteres számban kilenc hármas kezdte meg a küzdelmeket, köztük a Jákó Miriam, Major Veronika, Sike Renáta trió.

A verseny első szakaszában minden sportoló 30 lövést adott le, s az első nyolc jutott tovább a második szakaszba. A magyarok számára a továbbjutás nem jelentett gondot, 855 körös eredményükkel a harmadikok lettek.

A folytatásban minden pisztolyos 20-at lőtt, s a szakaszból az első kettő az arany-, míg a harmadik és a negyedik a bronzmérkőzésbe került.

Majoréknak ebben a körben nem ment igazán jól, mind a hárman átlagosan lőttek, összesítésben pedig 564 körrel az ötödikek lettek. Helyezésben csupán eggyel maradtak le a helyosztóról, ám valójában nem volt esélyük a negyedik helyre, ugyanis az olaszoknál hat körrel lőttek kevesebbet.

A szombati versenynapon még a férfi és a női légpuskások csapatversenyeiben lesznek érdekeltek magyar versenyzők, míg Pongrátz Bianka a női skeet első napi küzdelmeiben szerepel.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08

Koronglövő ob: Nyitrai Anna, Nemes Áron és Hegyi Norbert egyéni aranyérme

Egyéb egyéni
2026.09.06. 20:30