Birkózás: sportolóink Bakuban és Isztambulban is küzdhetnek olimpiai kvótáért

K. B.K. B.
2023.06.29. 15:47
null
Magyarország 2024 júniusában is otthont adhat az UWW Ranging Series egyik állomásának (Fotó: MBSZ)
A nemzetközi Birkózószövetség (UWW) legfelsőbb döntéshozó testülete, a büró – benne a hazai szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnökével, Bacsa Péterrel – elbírálása után hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a 2024-es olimpiai kvalifikációk helyszíneit. Ennek alapján Európában öt pályázó közül az azerbajdzsáni Baku, Afrikában az egyiptomi Kairó, Ázsiában kirgizisztáni Biskek, Amerikában pedig mexikói Acapulco rendezi a kontinentális viadalokat, míg a világkvalifikációt öt jelöltből (hazánk is kandidált budapesti helyszínnel) a törökországi Isztambul kapta meg – áll az MBSZ hírlevelében.

 

Ami a kvalifikációs rendet illeti,Párizsban marad a tokiói minta, azaz a három szakág hat-hat súlycsoportjában 16-16 fős mezőnyök szerepelnek, tehát változatlanul összesen 288 kvótát lehet megszerezni. A legnagyobb változást az jelenti, hogy a 2022 után újra Belgrádban rendezendő idei világbajnokságon ezúttal nem 108, hanem mindössze 90 kvótáért küzdenek a versenyzők – az arany-, az ezüst- és a bronzérmesek automatikusan kvalifikálnak, az ötödik helyezetteknek viszont birkózniuk kell egymással a francia fővárosba szóló repülőjegyért.

A kvalifikációs időszak második szakaszában, a 2024-es kontinentális kvalifikációs versenyeken minden súlycsoportban az első két helyezett szerez kvótát, ezzel 144 birkózó harcolja ki a játékokon való részvétel jogát. A harmadik, egyben utolsó, világkvalifikációs viadalon az eddig megszerezhető kettő helyett ezúttal három kvóta talál gazdára (összesen 54) – ezen a megméretésen a súlycsoportok bronzérmesei szőnyegre lépnek egymás ellen a kvalifikációért. Az országos szövetségek a 2024-es kontinentális kvalifikációs viadalon maximum annyi birkózót szerepeltethetnek, ahányat a jövő évi kontinensviadalon indítottak.

Magyarország így sem marad 2024-ben jelentős nemzetközi megméretés nélkül, hiszen ahogy idén júliusban, úgy 2024 júniusában is megrendezheti a nemzetközi szövetség egyik rangsorversenyét (UWW Ranking Series). Jövőre ráadásul ilyenből csak kettő lesz az olimpia miatt, s az ezeken szerzett világranglistás pontok számítanak a párizsi ötkarikás kiemelésnél. Az is biztos immár, hogy 2025 októberében veterán-világbajnokságnak ad otthont hazánk, vélhetőleg egy kiemelt vidéki helyszínen.

Olimpiai kvótaszerző versenyek időpontjai és helyszínei
2023. szeptember 16-24.:
világbajnokság – Belgrád (Szerbia)
2024. március 15-17.: pánamerikai kvalifikáció – Acapulco (Mexikó)
2024. március 22-24.: afrikai kvalifikáció – Kairó (Egyiptom)
2024. április 4-7.: európai kvalifikáció – Baku (Azerbajdzsán)
2024. április 12-14.: ázsiai kvalifikáció – Biskek (Kirgizisztán)
2024. május 9-12: világkvalifikáció – Isztambul (Törökország)

Legfrissebb hírek

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
1 órája

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
23 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08

A vigaszágat kipipálta Bajcajev, jöhet a világbajnoki bronzmeccs!

Birkózás
2026.10.31. 07:48