Öttusa: öt női versenyző jutott fináléba a budapesti vk-n

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.04.27. 21:41
null
Barta Luca továbbjutása nem volt veszélyben (Fotó: Török Attila)
Gyengébben sikerült körvívása miatt nagyon kellett küzdenie a döntőért Réti Kamillának, de mind az öt magyar lány sikerrel vette a csütörtöki elődöntőt a Ludovikán zajló világkupaversenyen.

 

Vakító napsütés nehezítette az öttusázók dolgát a bónuszvívás alatt a budapesti világkupa-viadal harmadik napján, Réti Kamilla napszemüveggel igyekezett javítani a helyzeten. Fél perc alatt kellett valamelyik félnek megszereznie a győztes tust, az analóg óra azonban az erős fény miatt nem reagált a távirányítóra, így a műsorközlő mondta be, mennyi idő van még hátra... Ez sem zavarta meg a harmincéves magyart, aki megmutatta, a gyengébben sikerült rangsoroló vívást csak pillanatnyi képszakadás okozhatta, ugyanis négy találatot szerzett, amely nyolc extra másodpercet jelentett a kombinált versenyszámban.

Szüksége is volt rá!

Ezzel kompenzálta, hogy úszásban a mezőny második feléhez tartozik, s hatalmas futással, kiváló lövészettel selejtezője utolsó továbbjutó helyét megcsípve ötödik magyarként kvalifikált a döntőbe. A többiek könnyedén jutottak tovább, ki sem kellett futniuk magukat a laser runon. Az A-csoportban a még ifjúsági korosztályhoz tartozó Bauer Blanka szinte bekocogott a célba a negyedik helyen, Gulyás Michelle végig tartotta dobogós pozícióját, a legvégén már ki is engedett, így hetedikként zárt. A B-csoportban Guzi Blanka és Barta Luca továbbjutása sem volt veszélyben, így mindegyik női elődöntősünk ott lesz a fináléban, s Martinek János szövetségi kapitány úgy véli, nem csak egy érem marad itthon. „Alábecsülik a bónuszvívás jelentőségét, pedig látszott, mennyit számít. Ha Réti Kamilla csütörtökön nem gyűjtöget annyi pontot, nehezebb lett volna a továbbjutás, vagy oda sem ér a döntőbe. Annak is fontos egyébként, aki az élmezőnyben van, a plusz másodpercekkel több lehetőség van tartalékolni a fináléra – magyarázta a szakember. – Az izgalmas elődöntők után örülök, hogy mind az öten a fináléba jutottak, többen is esélyesek a dobogóra.”     

Szombaton a nők kezdik a döntőt, délelőtt 10-kor már lovagolnak, érdemes kimenni a Ludovikára, és szorítani a mieinknek.

Koleszár nyerte meg a férfi körvívást, bajban van Regős és Tamás
Klubja az elmúlt évben nem engedte a felnőttek között indulni Koleszár Mihályt, aki még idén is szerepelhetne a juniorok között, de már a tavalyi Peridot-kupán is megállta a helyét. Karrierje első felnőtt világkupaversenyén, két hete az ankarai vk-viadalon nem jutott tovább az elődöntőből, de a csütörtöki körvívásban kitűnően szerepelt a hazai közönség előtt. Bár az első öt tus nem az övé volt, és a többi magyar versenyzőtől kikapott, végül 23 találattal megnyerte a versenyszámot, minden sikerét diadalittas kiáltással nyugtázva. Még három versenyző teljesített parádésan, ám mint minden férfi öttusázónknak, Koleszárnak is erőssége a laser run, így minden bizonnyal ott lesz a döntőben, s az érmekért is harcolhat. Demeter Bence jól kezdte a vívást, a végére azonban elfáradt, de így is jó pozícióból várja a folytatást, s Bőhm Csaba is bízhat a finálés szereplésben, dobogós esélyei viszont szerényebbek. Regős Gergely és Tamás József egyaránt messze elmaradt selejtezős teljesítményétől – utóbbi két tust veszített, mert piros lapot kapott, miután túlságosan hátat fordított ellenfelének – Martinek János szövetségi kapitány szerint nekik a döntőért is keményen kell küzdeniük pénteken.

 

Legfrissebb hírek

Nem helyezésekben, hanem teljesítményben gondolkodik az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.06.06. 10:36

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Öttusa ob: Szép Balázs zárta az élen a körvívást a pénteki nyitányon

Egyéb egyéni
2025.05.23. 17:54

Belák János: Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.05.13. 17:43

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
2025.05.11. 14:05

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:21

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:27
Ezek is érdekelhetik