Videó: Elindítjuk a nevelőedző-programot! – Schmidt Ádám

2023.03.10. 11:12
null
Schmidt Ádám bejelentette, indul a nevelőedző-program (Fotó: Koncz Márton, archív)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár péntek délelőtt a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban bejelentette, elindítják a nevelőedző-programot, amelynek keretein belül 500, utánpótlással foglalkozó szakember részmunkaidős foglalkoztatására nyílik lehetőség az olimpiai sportágakban.


„Az új magyar sportirányításban hisszük, hogy a nevelőedzőkkel kezdődik minden sikertörténet. Az ő feladatuk, hogy már az első pillanatban egy életre szóló elköteleződést alakítsanak ki a sport iránt, majd a gyerekeket a képességeiknek leginkább megfelelő sportág felé tereljék. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a kiemelt edzőprogram és a kiemelt utánpótlásedző-program mellett elindítjuk a nevelőedző-programot. Ennek keretében ötszáz, utánpótlással foglalkozó szakember részmunkaidős foglalkoztatására nyílik lehetőség az olimpiai sportágakban. A programba a szövetségek javaslatai alapján kerülhetnek be azok a szakemberek, akik a pályázatban kiírt feltételnek megfelelnek”
– mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a hivatalos Facebook-oldalán péntek délelőtt közzétett videóban.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 08:02

Több mint kétszázmilliárdos támogatást kapott Pest vármegye sportja

Egyéb egyéni
2026.04.01. 21:47

Sportoló Nemzet Sportparkot adott át Schmidt Ádám Pásztón

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:29

Hiánypótló életmódkönyv készült a felső tagozatos diákoknak

Egyéb egyéni
2026.03.31. 17:24

Schmidt Ádám: A magyar sport soha nem volt olyan kegyelmi állapotban, mint 2011 óta

Egyéb egyéni
2026.03.30. 21:57

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

Rengeteget fejlődött a sportélet Pécsen az elmúlt években, de vannak még feladatok

Egyéb egyéni
2026.03.25. 21:17

Schmidt Ádám: A sport a család mellett a leghatékonyabb nevelőeszköz lehet

Egyéb egyéni
2026.03.24. 22:16
Ezek is érdekelhetik