Műkorcsolya: Szemko Danijil sebét három öltéssel varrták össze

2023.03.18. 19:33
null
Fotó: Mandiner
Nyilatkozott a Mandinernek Szemko Danijil: az ukrán származású magyar jégtáncost néhány napja a moszkvai metróban érte késszúrás – a történtek ellenére a versenyző elutazott Japánba, ahol szerdán kezdődik el a világbajnokság.

 

Néhány napja szúrt sebbel látták el a moszkvai Botkin kórházban a 2017 óta magyar állampolgárként versenyző jégtáncost, Szemko Danijilt, aki egyébként megtanulta a nyelvünket, így a Mandinernek is magyarul nyilatkozott a történtekről.

„Sok kamu információ jelent meg az orosz közösségi és hírportálokon. Én nem nyilatkoztam semmit, azt hittem, a szövetség ad majd tájékoztatást – mondta el Szemko. – A moszkvai metróban utaztam, fejhallgató volt a fejemen, nem nagyon figyeltem, mi történik körülöttem. Egyszer csak azt éreztem, valami fáj a lábamban. Először haza akartam menni, hogy megnézzem a sebemet, de mivel éreztem, hogy vérzik a lábam, úgy döntöttem, inkább a kórházba megyek. Körülbelül három centi hosszú és két centi mély lehet a seb, inkább szúrt, mint vágott. Három öltéssel varrták össze.

Szemko Danijilt a térde fölött nagyjából húsz centiméterrel érte a szúrás, de a fájdalom és a kórházi „beavatkozás” ellenére nincs ideje a pihenésre, hiszen szerdán Szaitamában megkezdődik az esztendő legfontosabb versenye, a világbajnokság.

„Én egy magyar terminátor vagyok, mindegy, mi történik, fél lábbal is odamegyek” – jelentette ki Szemko Danijil, aki párjával, az orosz származású Ignateva Mariiával januárban tizedik helyen végzett az espoói kontinensviadalon, ennek köszönhetően jövőre, a budapesti Európa-bajnokságon két jégtáncpáros indulhat.

A duó hol Budapesten, hol Moszkvában készül a szezon során.

„Szeretem az edzőimet, Irina Zsukot és Alekszandr Szvinyint, nagyszerű mesterek, s ők Moszkvában dolgoznak. Olykor szoktak Budapestre is jönni, de mostanában ez nekik nehezebb. Itthon Hoffmann Nóráékkal készülünk – folytatta Szemko, s a kérdésre, van-e benne félelem akkor, amikor Oroszországban van, így válaszolt: – Sok hülye van a világban, Oroszországban is, nehéz ilyesmire felkészülni. Hogy van-e bennem nagyobb félelem a háború kirobbanása óta? Van, de nem akarom politikai irányba vinni ezt az egészet. Engem az eredmény érdekel, és bár jó nekem Budapesten is, ha a moszkvai munka, az ottani nagyobb csapat segít nekünk és Magyarországnak, hogy előrébb lépjünk, akkor nekem ott kell lennem.”

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok Liu kihagyja a prágai műkorcsolya-világbajnokságot

Téli sportok
2026.03.08. 11:21

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

Alysa Liu nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 23:25

Sebestyén Júlia: Bízom benne, hogy sok gyerek kap kedvet a korcsolyázáshoz

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 10:48

Téli olimpia: Nakai Ami vezet a női műkorcsolyázók rövidprogramja után

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:36

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40

Pavlova Maria: Mindkét programunk tökéletes volt

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 06:28

„Mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – Pavlova Maria az olimpiai negyedik helyről

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:58
Ezek is érdekelhetik