Csupasport: a labdarúgó-karriert is feladta a futás miatt

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 19:58
null
Szennyai Doriánt tavaly az év ultrafutó felfedezettjének választották (Fotó: Csupasport)
Szennyai Doriánt tavaly az év ultrafutó-felfedezettjének választották, idén pedig már szép eredményeket ért el: a hatórás országos bajnokságon második helyen végzett.

 

– Mikor kezdte a futást?
– Komolyabban kétezertizenkilenc november elsején – mondta a 22 éves Szennyai Dorián a Csupasportnak. – Akkor kezdtem, és azóta mindennap futok. Nem hagytam ki egyetlen egy napot sem, a szenvedélyemmé vált. Korábban az iskolában atletizáltam, akkor a rövidebb távokat részesítettem előnyben. Akkoriban futballoztam is, de abbahagytam, mert a mérkőzések miatt nem volt hétvégén szabadidőm. Igaz, most is futok hétvégente, de ezt jobban élvezem, mint a focit.

– Hogyan jutott el az ultratávokig?
– Öt kilométerrel kezdtem, aztán egyre többet akartam. Jött a tíz kilométer, a tizenöt, a félmaratoni, majd az első maratoni. Utóbbit először nem versenykörülmények között teljesítettem, edzésen futottam. Szenvedős volt, akkor még nem volt tapasztalatom. Aztán később Keszthelyen versenykörülmények között is lefutottam. Majd a maratoni után jött az ötven, a száz és a kétszáz kilométer.

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik