Asztalitenisz, Grand Smash: a már top 100-as Majoros bravúrral kezdett Szingapúrban

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.07. 11:40
null
A világranglistán már a 89. helyen álló Majoros Bence ott folytatta Szingapúrban, ahol pénteken Goában abbahagyta (Fotó: WTT)
A múlt heti remeklésének köszönhetően 23 helyet lépett előre, s immár a 89. pozícióban jegyzik a világranglistán Majoros Bencét, aki a Grand Smash kvalifikációjának első fordulójában az egyéni Eb-ezüstérmes román Ovidiu Ionescut ejtette ki három szettben.

 

Meglett az eredménye Majoros Bence múlt heti káprázatos menetelésének: az indiai Goában megrendezett kiemelt kategóriájú WTT-versenyen a selejtezőből indulva, háromszor is jóval előrébb jegyzett játékost legyőzve egészen a nyolcaddöntőig jutott, ahol végül a későbbi győztes kínai Liang Csing-kuntól szenvedett vereséget. A 25 éves magyar játékos akkor még a 112. helyen állt a világranglistán, a szingapúri Grand Smash mai kezdésekor viszont már a 89. helyen jegyezték.

„Úgy érzem, hogy az utóbbi hónapokban mentálisan és fizikailag is sokat fejlődtem, ezért tudtam ilyen jól teljesíteni Goában– kommentálta az elmúlt időszak történéseit Majoros. – Az Indiában lejátszott minden győzelmemnek megvolt a varázsa. Az angol Samuel Walkerrel jól ismerjük egymást, Ochsenhausenben egy lakásban éltünk, a japán Oikava Mizuki csapattársam volt, amikor a Bundesligában szereplő Bad Königshofenben szerepeltem, a dél-koreai Kang Dong Szunnal szembeni találkozóm nagyon hullámzó volt, külön öröm, hogy így is sikerült nyernem, a horvát Andrej Gacina ellen pedig plusz motivációt jelentett, hogy korábban egyszer 3:0-s vezetésről kaptam ki tőle 4:3-ra. Ezek az eredmények is arra ösztönöznek, hogy ugyanígy dolgozzak tovább, mert így ezután is lehetnek hasonló vagy talán még ezeknél is szebb eredményeim.”

Nos, Majoros a WTT-sorozat csúcseseményén, a szingapúri Grand Smashen ott folytatta, ahol pénteken Goában abbahagyta: a selejtező első fordulójában nagyon simán, három játszmában legyőzte Ovidiu Ionescut. Pedig a román nem a futottak még kategóriát erősíti, Majoros legfrissebb világranglistás helyezésénél eggyel előrébb, a 88. pozícióban található, az eredménylistája azonban még ennél is látványosabb, hiszen egyesben Eb-ezüstérmes, párosban vb-ezüstérmes, vegyes párosban pedig van Eb-ezüstje és bronza is. Ehhez képest Majoros úgy lépett át rajta három szettben, hogy Ionescunak az első, szorosabb játszma után már nem volt esélye a győzelemre.

Ami a folytatást illeti, ha bejön a papírforma és a francia Felix Lebrun szerdán legyőzi a szingapúri Shao Poh-t, Majorosra rendkívül nehéz, egyben egészen különleges mérkőzés vár. Lebrun – akiről első ránézésre nem az élsport, hanem a középiskolai matekszakkör jut az ember eszébe – a sportág egyik legnagyobb ígérete, még csak 16 éves, de már 44. a világranglistán, a múlt héten Indiában úgy volt elődöntős, hogy útközben két dél-koreai klasszis mellett az egyéni vb-ezüstérmes svéd Truls Möregardh-t is elbúcsúztatta, s nem mellesleg az európaiaktól ritkaságnak számító tollszárfogással játszik.

WTT-SOROZAT, GRAND SMASH, SZINGAPÚR
Férfiak. Egyes. Selejtező. 1. forduló

Majoros Bence–Ionescu (román) 3:0 (11, 6, 5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik