Golf: Chris Kirk ötödik PGA-versenyét nyerte

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 11:49
Nagy csata végén Chris Kirk nyerte meg a profi golfozók legrangosabb sorozatának (US PGA Tour) vasárnap zárult állomását, a 8.4 millió dollár összdíjazású Honda Classic elnevezésű viadalt, és ezzel biztossá tette helyét az év első majortornáján, a US Mastersen.

A 37 éves amerikai játékos honfitársával, Eric Cole-lal volt harcban a győzelemért a floridai Palm Beach Gardensben rendezett versenyen. Mindketten 266 ütéssel zárták a 72 szakaszt, majd a rájátszásban az első lyukon gurított birdie-vel (az alapütésszámnál eggyel jobb) Kirk diadalmaskodott.

A játékos ezzel karrierje ötödik PGA-tornagyőzelmét aratta, csaknem nyolc év után az elsőt.

Az első hellyel a tapasztalt golfozó 1,512 millió dollárt (543 millió forint) keresett és indulási jogot szerzett az év első majorversenyére, az áprilisi US Mastersre, melyen 2016 óta nem játszhatott.

A múlt héten elindult a US PGA Tour ellenében létrejött LIV sorozat második szezonja, melynek mexikói állomásán az amerikai Charles Howell III lett az első és nyerte meg a 4 millió dolláros (1.437 milliárd forint) fődíjat.

A szaúd-arábiai befektetői csoport által létrehozott széria nagy feszültséget keltett a sportágban. Sztárjátékosok sora vált ki a PGA-ből és csatlakozott az LIV-hez, köztük Phil Mickelson, Sergio Garcia, Brooks Koepka, Dustin Johnson, Bryson DeChambeau és Patrick Reed is.

Az LIV idei szezonjában 14 verseny szerepel, amelyeken három napon át 52 szakaszt teljesít a mezőny.

GOLF
PGA TOUR, HONDA CLASSIC

1. Chris Kirk (amerikai) 266 ütés (69, 62, 66, 69) – rájátszásban
2. Eric Cole (amerikai) 266 (67, 66, 66, 67)
3. Tyler Duncan (amerikai) 268 (67, 67, 68, 66)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik