Sportrádió: Milák győzelme nehezen kritizálható – Szilágyi

R. P.R. P.
2023.01.17. 21:02
null
Szilágyi Áron sikeres évet tudhat maga mögött (Fotó: Dömötör Csaba)
A Sportrádió interjút készített Szilágyi Áronnal. A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó elmondta, hogy nagyon sikeres évet zárt, hiszen megnyerte az első egyéni világbajnoki címét is, és elmondta, hogy a Sportrádió műsorai közül melyik a kedvence.

 

Az elmúlt egy évről:

„Nagyon sikeres évet zártam, és nagyon örülök, hogy végre összejött az egyéni világbajnoki cím.”

A sérüléséről, amely miatt a tuniszi Grand Prix-n nem tudott elindulni:

„Ez olyan sérülés, amellyel már évek óta együtt élek. Nem olyan probléma, amely egyszer csak megoldódik, hanem folyamatosan kezelni kell. Az orléans-i verseny után döntöttem el, hogy nem indulok a magyar bajnokságon és a tuniszi GP-n sem, úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem terhelem a sarkamat. Áprilisban kezdődik az olimpiai kvalifikációs időszak, csúcsformában kell lenni. Inkább a világkupákra – Varsó, Padova, Budapest – koncentrálok.”

Az Év Sportolója választásról:

„Természetesen megvan a saját véleményem. Megmondom őszintén: nem is vártam magam a top háromba, mert nagyon komoly sportteljesítmények, olimpiai és világbajnoki címet születtek 2022-ben. A mi kategóriánkban Milák Kristóf győzelme nehezen kritizálható. Világcsúccsal világbajnoki címet nyerni, mellette még egy vébécím – egészen kiemelkedő.”

A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg!

Legfrissebb hírek

A világ idei harmadik legjobb idejével nyerte meg a 100 pillangót Milák Kristóf Canet-en-Roussillonban

Úszás
2026.05.28. 20:42

Milák Kristóf két dobogós helyezést szerzett a Mare Nostrum 2. állomásának első napján

Úszás
2026.05.27. 20:47

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.24. 19:15

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.23. 19:52

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.20. 15:50

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Milák Kristóf megtörte Szabó Szebasztián nagy sorozatát

Úszás
2026.04.17. 20:16

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45
Ezek is érdekelhetik