Asztalitenisz: Póta és Madarász egy lépésre a főtáblától

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 18:08
null
Madarász Dórának nem okozott gondot a német Chantal Mantz legyőzése (Fotó: WTT)
A wtt-sorozat dohai contender-versenyének selejtezőjében Szudi Ádám ötjátszmás meccsen vereséget szenvedett, Póta Georgina és Madarász Dóra viszont simán vette az aktuális akadályt.


Annak ellenére, hogy ezekben a napokban Doha a wtt-sorozatban kevésbé erősnek számító, contender-versenynek ad otthont – a legjobb ázsiai és európai játékosok ezen nem is indulnak – kifejezetten erős, vagy legalábbis sűrű mezőny gyűlt össze a katari fővárosban. Erről többek között Szudi Ádám is mesélhetne, a 26 esztendős magyar játékosnak ugyanis a selejtező harmadik fordulójában már olyan ellenfél jutott, akit a világranglistán nála majdnem száz hellyel előrébb jegyeznek: Szudi a 165., a paraguayi Marcelo Aguirre pedig a 74.

A 29 esztendős dél-amerikai játékos korántsem tartozik a futottak még kategóriába, a két évvel ezelőtti Pánamerikai bajnokságon például bronzérmet szerzett. Jobban is kezdett Szudinál, az első két játszmát simánmegnyerte, az egyesben háromszoros magyar bajnok Szudi azonban visszakapaszkodott, kiegyenlített, a döntő játszmára azonban elfogyott a lendülete, így öt játszmában vereséget szenvedett.

Mivel a selejtező második fordulójában, még vasárnap Ecseki Nándor is kiesett, ezzel eldőlt, hogy férfi egyesben biztosan nem lesz magyar a dohai főtáblán. A hölgyeknél viszont erre még van esély, miután mindkét magyar induló, Madarász Dóra és Póta Georgina is versenyben van. A selejtező második körében Madarász (75.) a német Chantal Mantz (120.), Póta (62.) pedig a szintén német Franziska Schreiner (172.) ellen mutatkozott be Dohában – az első fordulóban mindketten erőnyerők voltak – s a várakozásnak megfelelően egyiküknek sem okozott különösebb gondot a továbbjutás. Ezzel Madarász és Póta is egy lépésre került a főtáblától, kedden előbbinek az olasz Giorgia Piccolinon utóbbinak pedig a tajvani Li Jü-jünön kell átverekednie magát.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, DOHA
Férfiak. Egyes. Selejtező. 3. forduló

Aguirre (paraguayi)–Szudi Ádám 3:2 (8, 5, –7, –7, 7)
Nők. Selejtező. 2. forduló
Madarász Dóra–Mantz (német) 3:1 (7, –5, 9, 4)
Póta Georgina–Schreiner (német) 3:0 (2, 14, 11)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik