Asztalitenisz: két párosunk is negyeddöntős Szlovéniában

2022.11.03. 14:50
null
Ecseki Nándor férfi- és vegyes párosban is a legjobb nyolc közé jutott a szlovéniai wtt-versenyen (Fotó: WTT)
A wtt-sorozat szlovéniai contenderversenyén az Ecseki Nándor, Szudi Ádám és az Ecseki Nándor, Madarász Dóra párosunk is bejutott a legjobb nyolc közé.

A selejtezők végeztével megkezdődtek a főtáblás küzdelmek Nova Goricában, a wtt-sorozat szlovéniai contenderversenyén. Egyesben a hat magyar indulóból senki sem kvalifikált a főtáblára, ám a hetedik helyen kiemelt Ecseki, Szudi férfi párosnak és a hatodiknak rangsorolt Ecseki, Madarász vegyes párosnak erre nem is volt szüksége, e két duónk ugyanis egyenes ágon a nyolcaddöntőbe került.

Az Ecseki, Szudi kettős elsőre mindjárt nehéz ellenfelet kapott, ugyanis az angol Liam Pitchford, Paul Drinkhall egység eredménylistája tiszteletre méltó, például az idén már másodszor nyerte meg a Brit Nemzetközösségi Játékokat, a páros-világranglistán pedig jelenleg a nyolcadik helyen áll.

Ecsekiéket szerencsére ez nyomasztotta, sőt… A magyar páros remek játékkal, tulajdonképpen gond nélkül vette az akadályt, s jutott be a pénteki negyeddöntőbe, ahol még nagyobb kihívás, a japán Togami Sunszuke, Sinozuka Hiroto japán egység következik.

A párosspecialista Ecsekinek nem sok ideje maradt pihenésre, nem sokkal később Madarász Dórával az oldalán a vegyes párosok nyolcaddöntőjében is asztalhoz szólították, a túloldalon a szlovák Wang Yang, Tatiana Kukulková páros állt. A mieink itt is nagyszerűen kezdtek, s ugyan az első két megnyert játszma után jött egy kisebb hullámvölgy, a vége magyar siker lett. A pénteki folytatásban a Maria Xiao, Alvaro Robles (spanyol)–Borgar Haug, Liu Yangzi (norvég, ausztrál) összecsapás győztese lesz az ellenfél.

WTT-SOROZAT, CONTENDER-VERSENY, NOVA GORICA
FÉRFIAK, PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ

Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Pitchford, Drinkhall (angol) 3:1 (11, –4, 7, 9)
VEGYES PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ

Ecseki, Madarász Dóra–Wang, Kukulková (szlovák) 3:1 (9, 5, –6, 7)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33