Péntektől vasárnapig rendezik a magyar lovassport szabadidős szuperdöntőjét

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 19:43
Péntektől vasárnapig rendezik meg a magyar lovassport második szabadidős szuperdöntőjét.

Csilló Rita, a Magyar Lovassportszövetség szabadidőlovas szakágának elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy mintegy négyszázan mérik össze tudásukat a Nemzeti Lovardában, ahol mindhárom napon reggel 7 órától este 8-ig tart a program.Csilló Rita, a Magyar Lovassportszövetség szabadidőlovas szakágának elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy mintegy négyszázan mérik össze tudásukat a Nemzeti Lovardában, ahol mindhárom napon reggel 7 órától este 8-ig tart a program.

Hozzátette, a szakág legkiemelkedőbb rendezvényén ötévesek lesznek a legfiatalabb indulók, ők futószáras ülés-szépségversenyben állnak majd rajthoz, de lesz díjlovaglás, ügyességi versenyszám és a legizgalmasabbnak ígérkező díjugratás is.

Csilló Rita elmondta, a három nap során 1500 start lesz, vagyis összesen ennyi produkciót láthatnak majd az érdeklődők és egy lovas több számban is indulhat.

Legfrissebb hírek

Lovassport: példátlan díjugratósiker Somorján

Egyéb egyéni
9 órája

Kaizinger Balázs feladta a tereplovaglást az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:18

Kaizinger Balázs a 42. helyen áll a díjlovaglás után az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.13. 21:32

Díjlovagló-vk: magyar sikerek a fiatal lovasoknál Máriakálnokon

Egyéb egyéni
2025.05.17. 20:57

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18

Október első hétvégéjén rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 09:56

A Magyar Lovassportszövetség szerint elérhető a magyar csapat részvétele a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:17
Ezek is érdekelhetik