Csupasport: új világcsúcs 24 órás futásban – 4:30-as kilométerátlaggal

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.09.22. 19:16
Címkék
A korunk egyik ultrafutósztárjának számító litván Aleksandr Sorokin alig egy hete újra lenyűgözte a világot, hiszen megdöntötte a saját világcsúcsát 24 órás futásban a Veronában rendezett Európa-bajnokságon.

Szinte végig magabiztosan vezette a versenyt, majd 319.614 km-rel fölényesen nyert, elképesztő, hogy 24 órán keresztül átlagosan 4:30 alatt teljesítette a kilométereket.

Sorokin néhány rövid válasszal válaszolt a Csupasport kérdéseire. Például arra, hogy hiába győzött egyértelműen, természetesen a megpróbáltatást jelentő időszakok sem kerülték el a kőkemény kihívás során.

„A legnehezebb órák az első tizenkét óra után következtek, mivel rossz taktikával kezdtem – kezdte honlapunknak a litván Aleksandr Sorokin. – Túl gyorsan futottam az elején, kemény köröket tettem éles fordulókkal, és persze sokan is haladtunk a pályán. Ugyanakkor valahogy leküzdöttem a holtpontokat is, így összességében minden jól ment.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
1 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
Tegnap, 15:06

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
2025.12.21. 17:14

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19
Ezek is érdekelhetik