Vívás: a vb csapatversenyén végre átszakadt Pusztai Lizában a gát

Vágólapra másolva!
2022.07.27. 09:11
null
Nekem csak Párizs jár a fejemben – Pusztai Liza (Fotó: Tumbász Hédi)
A tokiói olimpián csak kereste önmagát, aztán edzőt váltott, de mostanra felállt a padlóról, a világbajnoki aranyérem pedig tovább repítheti Pusztai Lizát.

 

– Nagyon nehéz másfél-két esztendőn van túl, úgyhogy hatalmas dicséret, hogy Gárdos Gábor, a női kardválogatott fegyvernemi vezetőedzője azt mondta a világbajnoki aranyérem után, hogy Pusztai Liza visszatért – valóban visszatért?
– Igen, határozottan – válaszolta Pusztai Liza (BVSC-Zugló), a szombaton sporttörténelmet író csapat befejező embere. – Ha a világbajnokság csapatversenyéről beszélünk, valóban mondhatjuk ezt, én is úgy éreztem, hogy visszatért a régi Liza. Az egyéni viadal kapcsán ez nem igaz, az nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna.

– Tudja az okát?
– Mentális okai vannak, olyan problémák, amelyeket tulajdonképpen a szezon összes versenyén éreztem. Folyamatosan mentális gát volt bennem, amely a csapatversenyre elmúlt vagy átszakadt, ez hozta magával azt, hogy képes voltam felszabadultan vívni. Úgy, mint korábban. Éppen olyan jól vívtam, mint régebben – sajnos hasonló jó ideje nem fordult elő...

– A mélypontról, a nehézségeiről nem beszélt, és ezt tiszteletben is tartom, annyit áruljon el, megfordult a fejében az is, hogy abbahagyja?
– Igen, voltak ilyen pillanatok, ám sohasem gondoltam komolyan, most meg már egyáltalán nincs szó róla, újra nagyon élvezem, amit csinálok.

– Amikor az ember keresi önmagát, új impulzusokra is vágyik – ezért is váltott edzőt?
– Igen, és nagyon örülök, hogy megléptem. Ravasz Etelével az első naptól megvan köztünk az összhang. Bármilyen nehéz helyzetben voltam, igyekeztem megfontolt döntést hozni az edzőváltáskor, szerencsére jól határoztam.

– Mentális gátról beszélt, amely eltűnt a világbajnokság csapatversenyén, a megszerzett arany pedig kétségkívül hatalmas siker, ám minden bizonnyal még visszaköszön ez a nehézség. Mit kell tennie azért, hogy végérvényesen visszatérjen a régi Pusztai Liza?
– Én is tisztában vagyok vele, hogy foglalkoznom kell ezzel a mentális gáttal. Fontos volt, hogy a csapatversenyen nem jelentkezett, de tudom, hogy nem szűnt meg. A következő szezon kiemelt feladata, hogy a mentális küzdelmeimet is megvívjam.

– Egyedül vagy szakember segítségét kéri?
– Arra már rájöttem az előző hónapokban, hogy ezeket a problémákat egyedül nem tudom megoldani. De sokat segít, hogy a vívás újra jól megy.

– A világbajnoki diadal után azt mondta, mivel már az olaszok elleni negyeddöntőben sem önök számítottak esélyesnek, teher nélkül vívtak. Nem akarok vészmadár lenni, de a jövőben ez nem biztos, hogy megadatik, hiszen világbajnokok lettek Kairóban.
– Szerintem nekem jót fog tenni ez a győzelem, szükségem volt már sikerre és önbizalomra.

– De vajon miért éppen Kairóban sikerült?
– Nagy az összhang a csapatban, hárman a korosztályos versenyeken is sokat vívtunk együtt és egymás ellen. Emellett jól sikerült a felkészülésünk, jó napot fogtunk ki – összejött minden, na! Van ilyen.

– Áprilisban kezdődik az olimpiai kvalifikáció, és...
– ...és nekem csak Párizs jár a fejemben. Mondtam a világbajnoki cím megnyerése után, hogy innen csak felfelé megyünk ezután. Remélem, arra az olimpiára esélyesként utazhatok, tapasztalatom pedig már van: hogy ott lehettem Tokióban, hogy már vívtam olimpián, hogy láttam, milyen is egy ötkarikás verseny, csak segít.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik