Sportrádió: Láttam, hogy tántorog a páston, és mint egy fa, eldőlt – Kamuti Jenő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.23. 11:19
null
Vlagyimir Szmirnov (1954-1982) (Fotó: AFP)
1982-ben a római vívó-világbajnokság negyeddöntőjében borzasztó tragédia történt, amikor a férfi tőrcsapatok negyeddöntőjében a nyugatnémet Matthias Behr átszúrta a szovjet Vlagyimir Szmirnov sisakját. Egy pásttal arrébb látta az esetet Kamuti Jenő, aki rögtön segített és újraélesztette a szovjetet, aki viszont kilenc nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. Az esetről Kamuti Jenővel és Pap Jenővel beszélgetett Suba Kata a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

„Egy együttes támadás következtében, amikor mindketten nagy erővel rohantak egymásnak a német tőre átszúrta Szmirnov sisakját és a szem anatómiai adottságai következtében azon keresztül behatolt. Nem volt eszméleténél, nem kapott levegőt. Az első dolgom volt, hogy kihúztam a törött tőrt. Nem volt egy élmény nekem sem a látvány, de akkor a legfontosabb az volt, hogy elkezdjük az újraélesztést” – idézte fel a történteket Kamuti Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke. S bár akkor sikerült újraéleszteni Szmirnovot, de kilenc nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

A történtekről Suba Kata beszélgetett Kamuti Jenővel és Pap Jenővel, a római vb-n párbajtőr egyéniben aranyérmes, csapatban bronzérmes sportolóval a Sportrádió Hazafutás című műsorában.


Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik