Díjugratás: végéhez közeledik a szilvásváradi Masters-verseny

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.31. 14:29
null
Gerfried Puck is részt vesz a viadalon (Fotó: AFP, archív)
Címkék
Záró napjához ért Szilvásváradon a Masters Nemzetközi Díjugrató Versenysorozat. Erdélyi Magdolna nemzetközi díjugrató pályaépítő, tervező vasárnap az MTI-nek elmondta: évente négy-öt nemzetközi díjugrató versenyt rendeznek Magyarországon.


A négynapos szilvásváradi nemzetközi díjugrató versenyen vasárnap zajlik a Gold Tour-döntő, valamint a legfontosabbnak számító Nagydíj, a rendezvény kora este ér véget.

„Évente négy-öt nemzetközi díjugrató versenyt rendeznek Magyarországon, közülük kettő rendelkezik háromcsillagos minősítéssel, a szilvásváradi, illetve a budapesti esemény" – tájékoztatta a pályaépítő, tervező az MTI-t.

Erdélyi Magdolna kitért arra, hogy egy pálya tervezését meghatározza a versenykiírás, a résztvevő lovak és lovasok minőségi szintje, ez alapján lehet a pálya nehézségét kialakítani.

„Az útvonalat a fő feladatok rögzítésével általában számítógéppel tervezzük meg. A verseny során is van dolga a pályaépítőnek, elsősorban attól függ az akadályok variálása menet közben, hogy akár amatőr, profi, gyermek, fiatal vagy felnőtt lovak és lovasokról van szó, a pályák jól működjenek.”

A mostani szilvásváradi Masters nemzetközi díjugrató versenyen számos ismert külföldi induló, olimpikon szerepel. Közéjük tartozik a 2012-es londoni ötkarikás játékok bronzérmese, a szaúd-arábiai Ramzi al-Duhami.

„Szintén nagy névnek számít a lett Kristaps Neretnieks, aki lovagolt a tavalyi tokiói olimpián vagy itt van Gerfried Puck Ausztriából, aki a régió egyik legeredményesebb lovasa.”

Erdélyi Magdolna elmondta, hogy a magyar versenyzők is jó eredményeket szállítanak nemzetközi szinten, köztük a Világ Kupa-döntőt lovagolt Szabó Gábor és Czékus Zoltán.

A mostani szilvásváradi díjugrató verseny mellett két másik szakágban, fogathajtásban és díjugratásban is rendeznek Masters versenyt.

MTI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik