Asztalitenisz: Madarász Dóra Budaörsön folytatja

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.16. 11:58
null
Madarász Dórával tovább erősödik az immár hatszoros magyar bajnok Budaörs (Fotó: Földi Imre, archív)
A budapesti star contender versenyen a legjobb 32-ig jutó Madarász Dóra az elmúlt idényben a Budapesti Erdért csapatában játszott, ősztől azonban vált, a magyar bajnoki címvédő Budaörsi SC-t erősíti.

 

 

Az elmúlt napokban elsősorban a WTT-sorozat star contender versenyén nyújtott jó játéka miatt volt érdemes figyelni Madarász Dórára – a 16 közé jutásért a világranglistán 5. helyen álló japán Ito Mimától kapott ki –, ám mostanra az is eldőlt, hogy válogatottunk egyik meghatározó embere az új idényben klubot vált, a Budaörsi SC játékosa lesz.

A 28 éves jobbkezes klasszis a szekszárdi évek után 2019-től a franciaországi Lille-ben légióskodott, majd onnan hazatérve tavaly nyáron a Budapesti Erdért játékosa lett, emellett párhuzamosan – erre a jelenleg érvényes szabályok lehetőséget adnak – a spanyol UCAM Cartagena is foglalkoztatta. Az Erdért a legutóbbi kiírásban Madarásszal a soraiban megnyerte a honi élvonal, az Extraliga alapszakaszát, ám a budaörsiek elleni bajnoki döntőt elvesztette, így sorozatban harmadszor lett ezüstérmes.

„Megállapodtam a budaörsiekkel, a következő idényben náluk szerepelek” – újságolta Madarász, akivel alaposan megerősödik az eddig sem gyenge együttes, s mivel Póta Georgina marad a csapatnál, női válogatottunk két legjobbja mostantól klubszínekben is egy hajóban evez majd.

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik