Kékszalag: a tavalyinál is izgalmasabb versenyt vár a címvédő

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 11:50
null
Illusztráció: Szabó Miklós
A címvédő RSM csapat szerint a tavalyinál is izgalmasabb küzdelem várható az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásversenyen, amely július 14-én 9 órakor rajtol Balatonfüredről – írja az MTI.


Holczhauser András, a Magyar Vitorlásszövetség főtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a Kékszalag-fesztivál tulajdonképpen a július 9-i Fehér Szalaggal indul. Másnap rendezik meg az ifjúsági vitorlázók számára a Kékpántlika versenyt, amelyhez egy családi nap is kapcsolódik korábbi győztesek részvételével.

„Nem titkolt célunk mindezzel, hogy közelebb hozzuk a Kékszalagot és kísérőrendezvényeit a fiatalokhoz, valamint a családokhoz. Meglepetéssel is készülünk, szeretnénk a leggyorsabb katamaránokat a befutó után kézzelfoghatóvá tenni a nagyközönségnek a Tagore-sétányon"” – fogalmazott a főtitkár. Hozzátette, idén is megrendezik az Audi Speed Challenge-et a Kékszalag második napján a leggyorsabb hajók részére.

Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy öt éve támogatják a Kékszalagot, amely a Balaton ünnepének nevezhető. Hangsúlyozta, egy szponzoráció akkor működik jól, ha van a két fél között értékazonosság, ebben az esetben ilyen a hagyomány, az innováció és a digitalizáció.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég megújította a Kékszalag-fődíjat. A két részre osztható trófeán a kék szín dominál, 24 karátos mattarannyal. A díjon egy vitorlás hajó sziluettje látható, alatta a Balaton vize fodrozódik, amely átvált szalagba, így utalva a verseny elnevezésére.

Kalocsai Zsolt, a 2020-ban és 2021-ben is győztes RSM csapat menedzsere úgy nyilatkozott, a tavalyinál is izgalmasabb verseny várható idén. Az elmúlt évben a Vándor Róbert irányította RSM katamarán mindössze két perccel előzte meg a 7 óra 13 perccel csúcstartó Fifty-Fiftyt.

Az először 1934-ben kiírt Kékszalag Európa legnagyobb tókerülő versenye. Tavaly 556 hajó nevezett, hogy teljesítse a légvonalban mintegy 150 kilométeres távot a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Keszthely–Balatonfüred vonalon.

A Kékszalagot az M4 Sport élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Több mint másfél ezren vettek részt az Öbölátúszáson

Úszás
2025.06.14. 14:53

Megdőlhet a részvételi rekord a Balaton második legnagyobb többnapos vitorlásversenyén

Egyéb egyéni
2025.06.12. 17:38

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

Légiósok
2025.06.05. 06:35

Indul a visszaszámlálás, hamarosan rajtol a Kékszalag

Egyéb egyéni
2025.06.04. 13:32

Már most több mint kétezren jelentkeztek a Balaton-átevezésre

Kajak-kenu
2025.06.04. 13:11

A Raiffeisen Fifty-Fifty győzelmével kezdődött meg a 90. balatoni vitorlásszezon

Egyéb egyéni
2025.05.24. 19:20

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43
Ezek is érdekelhetik