Asztalitenisz: a Póta, Madarász páros egy játszmát nyert a vb-2. ellen

2022.06.17. 11:05
null
A Póta Georgina, Madarász Dóra párosunk jó teljesítményt nyújtott az első helyen kiemelt japánokkal szemben (Fotó: WTT)
A Póta Georgina, Madarász Dóra páros a zágrábi WTT-verseny negyeddöntőjében négy játszmában kikapott az első helyen kiemelt japán Ito Mima, Hajata Hina kettőstől.

Nem igazán sikerült jól a mieink számára a WTT-sorozat zágrábi állomása, ugyanis a főtáblás küzdelmek második napján már csak a Póta Georgina, Madarász Dóra páros volt versenyben. A negyeddöntőben Pótáékra az első helyen kiemelt, s a legutóbbi két világbajnokságon ezüstérmet szerző japán Ito Mima, Hajata Hina duó várt, azaz az esélyek elég egyértelműek voltak, de azért így is sikerült egy játszmát elcsípni.

„Jól játszottak a lányok, kezdenek összeszokni, ami jó hír, és annak is örülünk, hogy egy fordulóval korábban a nyolcaddöntőben nyerni tudtak, ez a későbbi versenyek kiemelésénél még jól jöhet” – mondta Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány.

A mieink számára ezzel befejeződött a zágrábi torna, folytatás hétfőtől Szlovéniában, az otoceci Feeder-versenyen András Csaba, Ecseki Nándor, Póta Georgina, Madarász Dóra, Bálint Bernadett és Dari Helga szerepel.

WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), ZÁGRÁB
Nők. Páros
Negyeddöntő:
Ito, Hajata (japán)–Póta Georgina, Madarász Dóra 3:1 (7, –7, 3, 6)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
20 órája

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik