Brisbane 2032: összeállt a szervezőbizottság vezérkara

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.04.11. 17:17
A sport- és az üzleti világból érkező öt személyből áll a 2032-es brisbane-i nyári olimpia szervezőbizottságának vezetőtestülete.

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság ismertette az ötkarikás játékok igazgatótanácsának összetételét, a kiválasztásban szerepet vállalt az ausztrál kormányfő, Scott Morrison, valamint Queensland állam – ennek fővárosa Brisbane – miniszterelnöke, Annastacia Palaszczuk, aki egyben a szervezőbizottság alelnöke is.

A testület operatív vezetője Andrew Liveris, a Dow Chemical cég korábbi elnök-vezérigazgatója, akinek helyi kötődése is van, hiszen a Queenslandi Egyetemre járt. A többi tag: Rob Scott, az Ausztrál Evezős Szövetség elnöke, korábbi ezüstérmes olimpikon (1996); Sarah Kelly sportvezető, Queensland állam turizmusáért és nagyszabású rendezvényeiért felelős cég alelnöke; Brett Clark, az ePharmacy vállalat alapítója, egyben ügyvezetője; valamint Shelley Reys őslakos, a Megbékélés Ausztrália nonprofit szervezet társelnöke.

John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke szerint „jó kezekbe került” a szervezés, a testület révén nagyszerű játékokat tudnak megtartani, a sportolók lesznek a középpontban, és beváltják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak az erre vonatkozó ígéretüket.

Brisbane négy helyszín építését tervezi a már meglévő 12 mellé. A tervezett költségvetés 4,5 milliárd ausztrál dollár (1162 milliárd forint), ugyanakkor ennek az összegnek közel a dupláját generálhatja Queensland számára.

Ausztráliában először 1956-ban rendeztek olimpiát, akkor Melbourne volt a házigazda, másodszor pedig 2000-ben Sydney.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpirosz Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.14. 13:03
Ezek is érdekelhetik