Csupasport: úszás a déli sarkvidék jégmezője alatt

T. N., N. T.T. N., N. T.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 19:07
Zord körülmények között is fel lehet állítani úszórekordokat. Akiket most bemutatunk, elsősorban gyorsaságból és állóképességből vizsgáztak jelesre.

Elképesztő bátorságról és tűrőképességről tettek tanúbizonyságot azok a sportemberek, akik jeges vízbe merülve állítottak fel különböző világrekordokat. Van, aki gyorsaságával, és van, aki állóképességével ejtette ámulatba a nyílt vízi úszást szerető közönséget.

A leghosszabb megtett táv

A 31 éves lengyel Krzysztof Kubiak március 28-án 3.75 kilométert tett meg a Bystrzyckie-tó 4.3 Celsius-fokos vízében. A Nemzetközi Jeges Vízi Úszószövetség (International Ice Swimming Association) – ez a szervezet tartja nyilván a hivatalos rekordokat – jelentése szerint Kubiak 1:04:30 óra alatt úszta le a távot. Ezzel a román Paul Georgescu egy hónappal korábbi, 3.55 kilométeres rekordját adta át a múltnak. A teljesítményről készült videót itt megtekintheti. A hölgyeknél ebben a számban az ír Carmel Collins a csúcstartó, aki 2016. február 21-én az észak-írországi Armagh-nál található Wild Water nyitott medencéjében tett meg 3.3 kilométert a 4.6 Celsius-fokos vízben.

A leggyorsabban megtett egy kilométer

A holland Sven Elfferich 2019. február 16-án – 3.6 Celsius-fokos vízben – több mint húsz másodpercet javított a bolgár Petar Sztojcsev rekordján az ezerméteres távon. Az osztrák jeges vízi úszóbajnokságon nem egészen 12 perc (11:55.40) alatt úszta le az egy kilométert – 17 évesen. Tulajdonképpen ezzel melegített be a Nemzetközi Jeges Vízi Úszószövetség első világkupa-sorozatára, amelyen végül harmadik lett.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu oldalon.

Legfrissebb hírek

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
2025.12.21. 17:14

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
2025.12.06. 14:37
Ezek is érdekelhetik