Súlyemelő ob: megnyerte a „rangadót”, Jung Beáta arannyal tért vissza

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2021.11.06. 22:30
null
Jung Beáta negyedik bajnoki elsőségének örülhetett (Fotó: Földi Imre, archív)
Három kecskeméti elsőséget hozott az országos bajnokság szombati napja, szokatlanul sok, összesen hét új – köztük egy 39 éves – bajnokot avattak Tatán.

 

Emlékezetes belépő volt, amikor a súlyemelést csak két éve űző, korábban magát az akrobatikus tornával és a crossfittel eljegyző Jung Beátát (27) bedobták a mély vízbe: részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon, és a B-csoportban versenyezve, hat hibátlan gyakorlatot bemutatva a 11. helyen végzett. Nem meséljük el, azóta mi minden történt vele, mindenesetre ír súlyemelő barátja révén Írországba költözött, és bár három éve a Kecskeméti TE emelője, a legutóbbi két országos bajnokságot kihagyta.

Most visszatért, és mindenki tisztában volt vele, hogy a jelen első számú magyar női emelőjének tartott Mitykó Veronikára (21) nagy veszélyt jelent a 71 kilósok mezőnyében. Olyannyira, hogy az ő csatájuk jelentette a csúcspontot a tatai országos bajnokság első napján. A kecskemétiek edzője, Bálint Csaba úgy tartotta, ha a szakítás után legfeljebb kétkilós hátrányban lesz Jung, megfoghatja az első fogásnemben erősebb békéscsabait. Ehhez képest kétkilós előnyre tett szert tanítványa, és miután a lökés első kísérletét elrontotta Mitykó, már az sem számított, hogy Jung elhibázta második és harmadik lökésgyakorlatát – 2015, 2016 és 2018 után negyedszer szerzett bajnoki aranyat.

Kmegy Máté (24) immár a hatodik elsőségének örülhetett, míg Farkas János Richárd (17), az edzőjét (!), Papp Pétert (48) megelőző Rácz Dániel (22), Újvári Lajos (17), Bojti Vilmos (25), Fekécs Szilárd (17), Bódis Lili (17) és a sportággal 32 évesen (!) megismerkedő Kollár Edit (39) először állhatott fel a dobogó tetejére.

A szombati 11 aranyérmes közül tehát öten tinik (közéjük tartozik a negyedszer nyerő, 18 éves Árva Cintia is), míg Kollár már nem egy masters Eb-n vett részt – érdekes korösszetétel, de már megszoktuk a „klasszikus” felnőttversenyzőkben hiányt szenvedő hazai súlyemelésben...

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, TATA
Férfiak
55 kg (2 induló). Bajnok: Farkas János Richárd (Iregszemcsei SSZSE, edző: Szász László) 153 (68, 85),
2. Polgár Z. M. (Testvériség SE) 150 (70, 80). A címvédő Bimbó Brendon nem tudott lefogyasztani, így nem indult.
61 kg (3). B: Rácz Dániel (ZTE SK, e.: Papp Péter) 192 (90, 102),
2. Papp P. (ZTE SK) 172 (82, 90). A címvédő Huber Bence szakításban kiesett.
67 kg (3). B: Újvári Lajos (Testvériség SE, e.: Magát János) 250 (113, 137),
2. Farkas Z. (NYVSC) 205 (90, 115), 3. Rácz G. (ZTE SK) 200 (85, 115)
73 kg (6). B: Bojti Vilmos (Kazincbarcikai VSE, e.: Pátrovics Géza) 260 (115, 145),
2. Varga M. (ZTE SK) 226 (98, 128), 3. Kajáry T. (Baranyai SE Tata) 225 (102, 123)
81 kg (7). B: Fekécs Szilárd (Békési TE, e.: Balog János) 296 (134, 162),
2. ifj. Nagy Noel (Kecskeméti TE) 272 (125, 147), 3. Nida Z. (Baranyai SE Tata) 262 (117, 145)
89 kg (9). B: Kmegy Máté (Kecskeméti TE, e.: Bálint Csaba) 316 (145, 171),
2. Nagy D. (Kecskeméti TE) 268 (120, 148), 3. Kocsis B. (Kecskeméti TE) 252 (100, 152)
Nők
49 kg (4). B: Bódis Lili (Tatabányai SC, e.: Csengeri Kálmán, Pócza Károly) 123 (53, 70),
2. Aranyász Z. (Kecskeméti TE) 115 (53, 62), 3. Janics T. (MAFC) 109 (46, 63)
55 kg (3). B: Kollár Edit (BKV Előre SC, e.: Nagy Bernadette) 140 (64, 76),
2. Kecskés K. (FISZEJ SE) 135 (60, 75), 3. Csipkés E. (Soroksári SSZSE)113 (53, 60)
59 kg (6). B: Árva Cintia (Kecskeméti TE, e.: Bálint Csaba) 166 (72, 94),
2. Illés D. L. (BKV Előre SC) 138 (60, 78), 3. Darabos S. (Haladás VSE) 137 (61, 76)
64 kg (8). B: Breitner Vivien (BKV Előre, e.: Nagy Bernadette) 160 (71, 89),
2. Kasza K. (Firmitas SC) 159 (76, 83), 3. Tóth A. (BKV Előre SC) 157 (72, 85)
71 kg (6). B: Jung Beáta (Kecskeméti TE, e.: Bálint Csaba) 198 (95, 103),
2. Mitykó V. (Békéscsabai SSZSE) 196 (94, 102), 3. Szalai L. (Oroszlányiak VSK) 189 (85, 104)
A legalacsonyabb, 45 kilós súlycsoportban egyetlen induló sem akadt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik