Csupasport: egy éven belül UTMB és Spartathlon

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 14:55
Címkék
Kovács Ádám 2018-ban teljesítette a két legendás versenyt, az UTMB-t és a Spartathlont, előtte a Dél-Zala Dombjai Ultra Trailt futotta le, s a Csupasportnak elmondta, hogy most az Athén–Spárta–Athén útvonalra készül.


A Spartathlonon 2018-ban hatalmas vihar érte el a mezőnyt, szóba is került az útvonal módosítása, sőt az is, hogy elmarad az esemény. A célba érkezéskor az időjárás miatt mindenki fedezékbe menekült.
A Spartathlonon 2018-ban hatalmas vihar érte el a mezőnyt, szóba is került az útvonal módosítása, sőt az is, hogy elmarad az esemény. A célba érkezéskor az időjárás miatt mindenki fedezékbe menekült.

„Az Ultra-Trail du Mont-Blanc nehézsége a felkészülés volt. Gyakorlatilag az Alpokra az Alpokban lehet készülni, Magyarországon a domborzati viszonyok miatt nem lehet megfelelően edzeni erre a versenyre. A szintkülönbségek jelentettek nagy nehézséget, egyes részeknél konkrétan meg kellett küzdenem a félelmemmel” – emlékezett vissza Kovács Ádám.

A sportember 2017 novemberében a háromszáz kilométeres, hatezer szintemelkedést tartalmazó Dél-Zala Dombjai Ultra Trailt teljesítette, ám egyéb okokból húsz kilométerrel meghosszabbította a távot. Hogy mik voltak ezek az okok, elmesélte a Csupasportnak, ahol találnak egy összeállítást is, amelyben egy csokorba gyűjtöttünk egy rakás érdekességet a világ legmagasabb hegycsúcsáról, a Mount Everestről.

Legfrissebb hírek

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33
Ezek is érdekelhetik