Csupasport: a borász győzelme 170 kilométeren

T. N.T. N.
2021.09.01. 21:09
Címkék
Francois D'Haene különleges sikert aratott a neves Ultra-Trail du Mont-Blanc-on, mivel nemcsak megnyerte a 170 kilométeres távot, hanem összességében negyedszerre győzött s így rekorder lett.

A vasárnap befejeződő Ultra-Trail du Mont-Blanc-t beárnyékolta egy haláleset, az egyik versenyszámban, a TDS-ben (145 km) 62.5 km megtétele után szakadékba zuhant és életét vesztette egy 35 esztendős cseh férfi.

A verseny történetének első halálesetét semmi sem feledtetheti, ám a kegyelet mellett tisztelettel adózhatunk a francia Francois D'Haene-nek, aki 20 óra, 45 perc és 59 másodperc alatt teljesítette a 170 kilométeres számot, és legyőzte a tízezer méternyi szintemelkedést, így már negyedszer diadalmaskodott a legendás UTMB-n.

Győzelmével D'Haene letaszította a trónról a spanyol Kilian Jornetet, aki eddig három sikerével – a franciával holtversenyben – tartotta a csúcsot. A 35 éves sportember legutóbb négy éve nyert, az első és második diadalát pedig 2012-ben és 2014-ben aratta, az élete azonban sokkal változatosabb, semhogy „csak” a terepfutás töltené ki: borászként, fizioterapeutaként és három gyermek édesapjaként mutatja be önmagát.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik