Csupasport: fitneszversenyzőből hajnali futó

T. N.T. N.
2021.08.16. 18:25
Címkék
Németh Krisztina heti tizenkét órát is edzett még fitneszversenyzőként, akinek egyéves kisfia mellett egyedülálló édesanyaként már a heti négy – kora reggeli – futás is ajándék.

Több éven keresztül ért el sikereket fitneszversenyzőként a pécsi Németh Krisztina, aki most már inkább a futásnak hódol, és futóversenyeken teszi magát rendszeresen próbára. Annak ellenére, hogy egyedül neveli kisfiát, igyekszik minden percet úgy beosztani az életében, hogy heti négy futóedzésre jusson ideje, sőt már a versenyekről sem kell lemondania.

„Mindig is sportoltam, sportiskolában végeztem, versenyszerűen kézilabdáztam, de a pályaatlétikát is kipróbáltam, illetve úsztam, majd sportaerobikoztam is – kezdte a Csupasportnak a telekommunikációs értékesítőként dolgozó Németh Krisztina. Felnőttként edzőtermi csoportos órákat látogattam, és egyszer ott találtam magam a konditeremben. Ekkor kezdődött a fitnesz iránti igazi vonzalom. Elhatároztam, hogy egyszer én is ott szeretnék állni egy fitneszverseny színpadán, és ezért mindent meg is tettem.”

Több műszakos munka mellett végzett kőkemény edzéseket, de a felkészülésben végig profi segítsége volt, az első versenyére a neves edző, Kovács László készítette fel.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik