Csupasport: Ajnáért futok! – Késely Hajnalka

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.07.31. 20:39
Címkék
A tokiói olimpián is induló válogatott úszó, Késely Ajna édesanyja, Hajnalka hat éve kezdett futni, egy éve pedig kitartóan készül élete első 160 kilométeres versenyére, a Korinthoszra.

A történet nagy futással kezdődött – hogy most nagy futással folytatódhasson… Késely Hajnalka 2020-ban sikeresen teljesítette a népszerű Korinthosz-verseny rövidebb, 80 kilométeres távját, amikor a versenyt követő gálavacsorán odalépett hozzá gratulálni az egyik szervező, akivel sokat beszélgettek a futásról.

„Nekem pedig egyből beindult a fantáziám, mi lenne, ha egy év múlva már megméretném magam százhatvan kilométeren is – mondta a Csupasportnak Késely Hajnalka, akinek lánya, Késely Ajna a tokiói olimpián szereplő magyar úszóválogatott tagja. – Nagyon jólesett, hogy sokan biztattak a terveimről hallva, edző is segít a felkészülésben, és egy éve már a hosszabb távra készülök.”

Hajnalka beszélt az olimpián szereplő lányáról is: Ajna csalódott volt a Tokióban elért eredménye miatt, hiszen a korábban úszott idők alapján bíztak a jobb helyezésben, de fiatal kora és tehetsége révén még szép jövő áll előtte.

Anyaként a rendszeres futásaival próbál példát mutatni, így is hozzátenni valamit Ajna kitartásához.

„Kétezertizenötben kezdtem futni, amikor egyre jobb eredményeket ért el Ajna – viszont a rengeteg edzés és a tanulás mellett nem volt ideje semmire, gyakran panaszkodott, neki a legnehezebb a családban. Ekkor gondoltam arra, hogy én is edzésbe állok, és amíg ő hajnalban az uszodában teljesíti a hosszokat, addig én futok. Mindig is sportoltam valamit, aerobikoztam, konditerembe jártam, a futás pedig azért tetszett meg, mert nem volt időhöz kötve. Amúgy az egész családunk élete a sport körül forog, a kisebbik lányunk ovis kora óta táncol, jelenleg a Madách Táncművészeti Szakgimnázium tanulója, táncművésznek készül.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51
Ezek is érdekelhetik