Fogathajtás: Dobrovitz József nyerte meg a bugaci versenyt

Vágólapra másolva!
2021.06.20. 19:08
Dobrovitz József bizonyult a legjobbnak a négyes fogatok versenyében a Bugacon vasárnap befejeződött nemzetközi fogathajtó viadalon.

A csapatban világbajnok vecsési hajtó a díjhajtást és a tikkasztó hőség miatt komoly erőpróbát jelentő maratonhajtást is megnyerte, így biztos vezetéssel várta a vasárnapi akadályhajtást, amelyen négy hibapontos előnyt megőrzött riválisaival szemben. Mögötte a német Mareike Harm zárt másodikként és a svájci Jerome Voutaz harmadikként.

Dobrovitz fiának, ifj. Dobrovitz Józsefnek ezúttal nem volt reális esélye a dobogós helyezésre, mivel még az első versenyszám előtt lovat kellett cserélnie a fogatában.

A kettes fogatok mezőnyében a díjhajtás győztese, Farkas József összetettben meg tudta tartani vezető pozícióját maraton- és akadályhajtásban is: nagy fölénnyel diadalmaskodott Tóth Andrea és Farkas László előtt.

A négynapos bugaci eseményen hét nemzet közel ötven fogathajtója indult.

A kettesfogathajtók idén a szeptemberi világbajnokságra, míg a négyesek a szeptember 2. és 5. között a Kincsem Parkban sorra kerülő budapesti Európa-bajnokságra készülnek.

Legfrissebb hírek

A ketteseknél Dani Marcell, a négyeseknél Dobrovitz József nyert a fogathajtó-vk-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:59

Dani Marcell vezet a ketteseknél, Dobrovitz József az élen a négyeseknél a fogathajtó-vk-n

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:15

Fogathajtó-vk: megkezdődött a szilvásváradi forduló

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:02

Magyarország rendezi a 2027-es FEI kettesfogathajtó-világbajnokságot

Egyéb csapat
2025.06.18. 17:19

A hazai fogathajtás színe-java Szilvásváradon edzőtáborozik

Egyéb egyéni
2025.06.11. 11:38

Négyesfogathajtó-vb: ausztrál és holland címvédés, Dobrovitz József a legjobb magyar

Egyéb egyéni
2024.09.08. 17:54

Négyesfogathajtó-vb: ötödik a magyar csapat a maratonhajtás után

Egyéb egyéni
2024.09.07. 19:24

Négyesfogathajtó-vb: Lázár Zoltán ötven hibapont alatt zárta a díjhajtást

Egyéb egyéni
2024.09.06. 16:58
Ezek is érdekelhetik