Csupasport: Marics Krisztina, légtornától a fitneszig

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 19:26
Címkék
Marics Krisztina a mindennapokban cirkuszi artistaként kápráztatja el lélegzetelállító mutatványaival a közönséget, és amikor a koronavírus-járvány hosszú időre ellehetetlenítette ezt, a fitnesz világa felé fordult, és azóta két versenyen is megmérette magát.

Marics Krisztina a főiskolán testnevelés és magyar szakon végzett, de úgy érezte, túl kötött neki a tanári pálya, valami kalandosabbra vágyott. Az interneten talált egy hirdetést, egy akrobata artista partnert keresett a duószámához, és végül itt találta meg a helyét. Budai Lászlóval öt éve kezdtek együtt dolgozni, ma már a magánéletben is egy párt alkotnak.

„A koronavírus-járvány a cirkuszt egy időre teljesen letarolta, így jött képbe a fitnesz, először hiánypótlóként, és azért is kezdtem bele, mert szerettem volna a porondon is még fittebben kinézni – mondta Marics a Csupasportnak. – Nagyon sokáig idegenkedtem a súlyzós edzéstől, mert ahogy sok más nő, én is féltem, nehogy túl izmos legyek. Na, persze, azóta tudom, hogy ez nem megy olyan könnyen."

A teljes interjút elolvashatják a Csupasporton, ahol beszélgettünk az ultrafutó Vincze Zsófival, aki elmesélte, alig várja már a Hello Badacsony Trail rajtját, mivel a verseny környéke a gyeremekkori nyarak szép emlékeit idézi fel benne.

Legfrissebb hírek

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33
Ezek is érdekelhetik