Csupasport: könnyezve futott Szőnyi Ferenc Észak-Indiában

2021.06.21. 17:25
Címkék
A híres magyar szabadidő- és versenysportolók legemlékezetesebb napját bemutató sorozatunk első részében Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok idézi fel a 2018-as Hell Race utolsó 24 óráját.

„A százhúsz óra limitidős, összesen négyszáznyolcvan kilométer hosszú versenyen az utolsó nap rendhagyó módon este tíz órakor rajtoltunk, és a hajnali órákban értük el a versenyútvonal legmagasabb pontját, amely 5330 méter magasan fekszik. Ekkor már éreztem, hogy teljesítem a távot, mivel túl voltam a legnehezebb szakaszon. A hegyről leérkezve egy völgyben futottunk végig, amelynek végén várt minket a cél Leh városában.„A százhúsz óra limitidős, összesen négyszáznyolcvan kilométer hosszú versenyen az utolsó nap rendhagyó módon este tíz órakor rajtoltunk, és a hajnali órákban értük el a versenyútvonal legmagasabb pontját, amely 5330 méter magasan fekszik. Ekkor már éreztem, hogy teljesítem a távot, mivel túl voltam a legnehezebb szakaszon. A hegyről leérkezve egy völgyben futottunk végig, amelynek végén várt minket a cél Leh városában.

Úgy hatvan-hetven kilométer lehetett hátra, amikor a távolban feltűnt a Shanti sztúpa, amely egy 3650 méter magas hegyen épült, közvetlenül a 3500 méter magasságban fekvő Leh városa felett. Ez lejtős rész volt, jóformán egész nap ezen kellett futnom. Rendkívül küzdelmes volt ez a szakasz, hiszen bennem volt már több mint négyszáz kilométer, ugyanakkor megfogható közelségbe került a cél, amelyről úgy gondoltam, most már tényleg nincsen messze.”

A teljes beszámolót elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
19 órája

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30