Csupasport: Mr. Olympia-győzelmek felemás bicepsszel

T. N.T. N.
2021.05.18. 23:02
Dorian Yates, korábbi hatszoros Mr. Olympia-győztes egyik bicepsze egy sérülés miatt soha többé nem jött teljesen rendbe, ennek ellenére hat éven keresztül verhetetlennek bizonyult.

Testépítők körében nem ritka, hogy edzés közben megsérülnek. Ennek számos oka lehet, amelyek közül az egyik, hogy rendkívül nehéz súlyokat emelgetnek. Úgy is mondhatnánk, az izomsérülések a testépítés velejárói, még a legtapasztaltabb hivatásos versenyzőknek is nehéz elkerülniük őket. Az eredmény soha nem szívderítő látvány, ám megfelelő pihentetéssel egy idő után a csúnya vérömlenyek és bicepszszakadások nyomai is elmúlnak – vagy éppen nem.

Híres, profi testépítők sérüléseit bemutató sorozatunk első részében a hatszoros Mr. Olympia-győztes brit Dorian Yatesről írunk, akit pályafutása során többször is ért kisebb-nagyobb baleset, sőt az egyik bicepsze úgy beszakadt, hogy mindmáig nem nyerte vissza korábbi méretét.

Yates 1992 és 1997 között megszakítás nélkül hatszor ülhetett fel a hivatásos férfi testépítők trónjára, de 1994 júliusában, néhány héttel a szeptember 10-i Mr. Olympia előtt megsérült. Súllyal a kezében éppen hátizmát erősítette előrehajolva, amikor bal karjában elszakadt a bicepsz. Szinte az egész bal karja véraláfutásos lett, úgy nézett ki, mint amelyen átment az úthenger. Yates azonban sohasem volt ijedős fajta, hamar összekapta magát, s bár a versenyig idegeskedett, hogy mi lesz, ha a színpadon kiújul a sérülése, de végül megúszta, és megszerezte harmadik Mr. Olympia-címét is.

A teljes cikket elolvashatja acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
Tegnap, 10:11

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

Egyéb egyéni
2026.11.04. 18:39

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05