Csupasport: ha futott, a traktor sem tudta megelőzni

V. SZ.V. SZ.
2021.05.01. 18:38
Címkék
Dr. Rácz Erika nyugdíjas pedagógusként sem hagyta abba a futást, sőt idén újra rajthoz áll az Ultrabalatonon, és akkor boldog, ha a kordély lehagyja a szamarat. A 68 éves hölggyel a Csupasport beszélgetett.

Dr. Rácz Erika hatvannyolc esztendősen is aktívan sportol, profi edzővel készül a versenyekre, idén újra rajthoz áll az Ultrabalatonon. Az általános iskolai testnevelés, matematika, pedagógia és horvát szakos tanár már nyugdíjas, ám emellett még tanít, és persze futóversenyeket szervez a murakeresztúri iskolában.

„Gyerekkorom óta aktívan sportolok, az általános- és középiskolában rendszeresen részt vettem atlétikai versenyeken, és kézilabdáztam is – kezdte mondandóját dr. Rácz Erika, aki egyetemista korában igazolt tájékozódási futó volt. – Szerettem erdőben, terepen szaladni. Felnőtt koromra is megmaradt a sport szeretete, egész életemben a magam kedvéért futottam. Egy ideje már divat lett a futás, azóta én is indulok amatőr versenyeken, addig csak a tanítványaimmal és a saját gyermekeimmel mozogtam.”

A mai napig együtt fut a diákokkal, és van egy harminc-negyven fős futócsoportjuk is a százötven diákot számláló murakeresztúri általános iskolában, a vírushelyzet előtt heti kétszer edzettek közösen.

A Rácz Erikával készült teljes anyagot elolvashatják a Csupasporton, ahol találhatnak egy interjút a ötszörös maratoni magyar bajnok és olimpikon Józsa Gáborral, aki hegyifutásra váltott, és a Mátra után a Pireneusokat és az Alpokat célozza meg.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22