Vívás: Fejben változtam sokat – Kun Anna a kvalifikációs versenyről

Vágólapra másolva!
2021.04.09. 11:10
null
Kun Anna nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy rá esett a választás (Fotó: Magyar Vívó Szövetség/Facebook)
Hozzáállásban változott sokat – ennek tulajdonítja a párbajtőröző Kun Anna az utóbbi időszakban elért jó eredményeket, illetve azt, hogy ő indulhat a vívók európai olimpiai pótkvalifikációs versenyén.

 

„Fejben változtam sokat, az elvégzett munkával sosem volt gond, inkább fejben nem álltam még készen erre” – nyilatkozott Kun Anna az M1 aktuális csatornának azután, hogy a szövetség csütörtökön meghozta a döntését.

Elmondta, hogy a vírushelyzet miatt tavaly márciustól öt hónapig nem foglalkozott vívással, volt ideje pihenni és átgondolni, hogy mit is szeretne.

„Úgy vágtam neki ennek a szezonnak, tökmindegy, mi lesz, az a lényeg, hogy visszataláljak ahhoz, hogy újra élvezzem a vívást, vagy szeressem, amit csinálok. Ez vezérelt végig, nem is foglalkoztam a kvalifikációs versennyel, belül persze reméltem, hogy én mehetek majd, de nem ezért vívtam, hanem azért, hogy magamnak bizonyítsak” – folytatta a tatai vívó, aki az őszi újraindulás után a hazai versenyeken nagyon meggyőzően teljesített, a bajnokságot is ő nyerte, és a márciusi, kazanyi világkupán is, melyen negyeddöntőig jutott, ő szerepelt a legjobban a magyarok közül.

Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy rá esett a választás.

„Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen közel leszek ahhoz, hogy egy olimpián indulhassak, hogy egyáltalán ezen a zónaversenyen elindulhassak. Mindent megteszek annak érdekében, hogy legyen magyar női párbajtőröző Tokióban” – ígérte, majd hozzátette: szeretné bebizonyítani, hogy jó döntés született.

Rajta kívül a Rióban olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese, valamint Muhari Eszter versengett az indulás lehetőségéért.

„Remélem, hogy ebből a döntésből jól fogok tudni kijönni és be tudom bizonyítani, hogy ennek így kellett lennie, vagy jó, hogy így történt” – mondta.

Az európai pótkvalifikációs viadalt április 24-én és 25-én rendezik Madridban. Ezen már csak olyan országok egy-egy vívója indulhat szakáganként, melyek abban a fegyvernemben még egyetlen kvótát sem szereztek, a győztesek utazhatnak Tokióba. A verseny mindkét magyar résztvevője, Kun és a tőröző Dósa Dániel egyaránt az első napon lép majd pástra.

Női tőrben, valamint férfi és női kardban kijutott a magyar válogatott, férfi párbajtőrben ranglistás helyezése alapján Siklósi Gergely indulhat Tokióban, férfi tőrben és női párbajtőrben pedig a pótkvalifikáció kínál még esélyt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Vívás: hat magyar férfi párbajtőröző a dohai Grand Prix-verseny főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.24. 16:58

Vívás: hét magyar női párbajtőröző a dohai GP főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.23. 14:42

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

Vívás: Koch Máté bronzérmes a fudzsejrai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:00

Vívás: öt magyar férfi párbajtőröző a 64 között a fudzsejrai vk-n

Egyéb egyéni
2026.01.09. 16:25

Vívás: öt magyar a főtáblán a női párbajtőrözők fudzsejrai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.08. 16:10

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19
Ezek is érdekelhetik