Tokió 2020: öttusázónk már otthon lábadozik

B. A.B. A.
2021.04.01. 15:29
null
Kovács Sarolta már otthon lábadozik (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Térdműtéte után már otthon lábadozik Kovács Sarolta olimpiai kvótás, világbajnok öttusázó – írja a Magyar Távirati iroda.

 

„Szerdán reggel altatásos műtétet végeztek el a bal térdemen, és mivel jók voltak az eredményeim, este már haza is jöhettem” – mondta az MTI-nek csütörtökön Kovács Sarolta a porcsérülés kezelésére elvégzett beavatkozás után. Hozzátette, bár pályafutása során több operáción is átesett már, először műtötték a Sportkórházban, ahol nagyon kedvesek voltak vele, az állapota ellenére is kellemes élményekben volt része.

„Ahogy felébredtem, bejött hozzám a gyógytornász, és elmagyarázta, hogy milyen gyakorlatokat kell majd végeznem. Az első időszakban itthon tornázom, ehhez megkaptam minden útmutatást, de a szakemberrel is kapcsolatban állok majd. Az április tizenkettedikei varratszedés után pedig fokozatosan elkezdhetem a felkészülést” – mondta Kovács Sarolta, akinek még egy kicsit fel van dagadva a lába, amit jegelnie kell.

„A műtét után délután már lábra álltam, most úgy érzem, hogy nyújtáskor és hajlításkor kicsit fáj, ezért is kell tornáztatni. A napom most abból áll, hogy fekszem és pihenek, majd időnkét két-három perces sétákat teszek, illetve végzem az előírt gyógytorna-gyakorlatokat” – magyarázta a telefonon keresztül is már érezhetően jó hangulatban lévő Kovács Sarolta, aki a magyar női öttusázók közül eddig egyedüliként rendelkezik tokiói kvótával.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30