Súlyemelő Eb: junior Európa-bajnoké lett a felnőttarany 67 kg-ban

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.05. 22:05
null
A török Muhammed Özbek győzött összetettben a férfiak 67 kilogrammos kategóriájában (Fotó: AFP)
A török Muhammed Özbek győzött összetettben a férfiak 67 kilogrammos kategóriájában a súlyemelők moszkvai Európa-bajnokságának hétfői versenynapján.

A 20 éves sportolónak – aki 2018-ban ifjúsági olimpiát, 2019-ben pedig junior Eb-t nyert – az első fogásnemben még be kellett érnie a bronzzal, 178 kilóval azonban a legjobbnak bizonyult lökésben, és az összetett elsőség is az övé lett 323 kilogrammos eredményének köszönhetően.

Az női 59 kilogrammosok között a bolgárból azerivé lett Boyanka Kostova nyert összetettben. A 19 főt felvonultató mezőny legfiatalabb tagjaként a 18 éves kecskeméti Árva Cintia az első fogásnemben 68 kg-os kezdősúlyán ragadt, miáltal a szakításban a teljes rangsorban 18. lett, és ugyanez a helyezés jutott neki lökésben is, ahol az országos juniorcsúcsával azonos 94 kilóig jutott. 162 kg-os összteljesítménye a 17. helyre volt elegendő.

A kilencfős magyar válogatottból legközelebb Mitykó Veronika lép dobogóra a 71 kilogrammosok mezőnyében szerdán. Ugyanaznap versenyez a férfi 81 kg-ban Kmegy Máté.

 

Legfrissebb hírek

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
2025.12.28. 11:13

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Egyéb egyéni
2025.12.09. 15:56

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Két országos csúcs dőlt meg a súlyemelő ob nyitó napján

Egyéb egyéni
2025.11.22. 20:40
Ezek is érdekelhetik