Csupasport: felmondott, hogy megvalósítsa az álmát

N. ZS.N. ZS.
2021.04.08. 22:11
Címkék
Gépfegyveres harc, medvetámadás vagy éppen óriási hóvihar. Ezek sem állhattak Csutka István útjába, aki hosszútávú túrázásai során rengeteg élménnyel gazdagodott.

Csutka István színművész, táncművész, kommunikációs szakember, előadó, tréner és nem utolsósorban hosszú távú túrázó. Bejárta szinte az egész világot, rengeteg érdekes történetet mesélt acsupasport.huoldalának, kezdjük azzal, hogyan kezdődött a túrázás iránti szeretete.

„Édesapámtól datálódik, gyerekkoromban ő olvasott nekem, ám nem meséket, hanem inkább vadászírók elbeszéléseit, kalandregényeit, például Széchenyi Zsigmond írásait
– kezdte az ötvennégy éves sportember. – Ezek a történetek miatt volt ez a fajta kalandvágyam Afrika felé, vagy akár a hegymászás felé. Kétezernyolcban egy televíziós csatornánál dolgoztam, Erőss Zsolttal készítettem egy interjút, majd utána beszélgettünk, és szóba került, hogy ő már volt a Kilimandzsárón, mondtam neki, hogy nekem ez gyerekkori álmom, szóval irigylem emiatt. Azt mondta, hogy most megy megint, és van egy szabad hely még. Mondtam neki – persze poénból – hogy hadd menjek vele, amire azt mondta, hogy holnap be kell fizetni a repülőjegyet, és kérdezte, mi lesz a munkámmal?Felmondtam, megvettem a jegyet, és elmentem velük.”

A cikk folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22