Csupasport: Beda Szabolcs aranyat érő taktikája

V. SZ.V. SZ.
2021.04.18. 18:55
Április második hétvégéjén rendezték meg Balatonalmádiban a 24 órás és a 100 kilométeres országos bajnokságot – oldalunknak ezúttal a huszonnégy órások aranyérmese, Beda Szabolcs beszélt a Csupasportnak a versenyélményekről.

Beda Szabolcs, az ELTE Sashegyi Gepárdok versenyzője szerezte meg az aranyérmet a Balatonalmádiban rendezett huszonnégy órás országos bajnokságon. A siker értékét növeli, hogy a remek versenyzőnek kisebb sérülése ellenére is sikerült a nemzetközi A-szint feletti távot futnia több mint 242 kilométeres eredményével.

„A tavaly októberi Ultrabalatonhoz képest sokkal jobban sikerült ez a verseny, taktikusan kezdtem az elején, jó ideig visszafogottan a hetedik-nyolcadik hely környékén futottam – mondta Beda Szabolcs. – Voltak holtpontok, de a verseny vége is jól sikerült, s még az utolsó órában is egész jó tempóban tudtam futni. A mezőny nem volt nagy létszámú, mégsem volt unalmas, nekem a monotonitás sem jelentett nagy problémát. Igaz, ebben a páromnak is nagy szerepe volt, ő már rutinosan frissített, néha jobban tudta, hogy mire van szükségem, mint én magam.”

A teljes beszélgetést elolvashatják a Csupasporton, ahol találhatnak egy beszámolót a maratoni világcsúcstartó Eliud Kipchoge legújabb sikeréről is, aki győzelemmel és fantasztikus futással tért vissza.

Legfrissebb hírek

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22

Újabb magyar siker a búvárúszó-vb-n – Korok Fatima bronzérmes

Csupasport
2026.10.04. 13:10

Magával ragadta a Spartathlon, azt érzi, vissza kell mennie

Csupasport
2026.10.02. 09:35

Életre szóló élmény és képszakadás Spártában

Csupasport
2026.09.30. 08:17

„Most már értem, honnan jött az erő” – Bódis Tamás köszöni a szurkolást

Csupasport
2026.09.29. 11:49